2015.07.08.

A taxiengedély csak meghatározott földrajzi területre, míg a személygépkocsis személyszállító szolgáltatás az ország egész területére szól.

2015.06.16.

A taxisok háromszáz autóval vettek részt a demonstrációban, a járművek teljes szélességében elfoglalták az Alkotmány utca egy szakaszát.

2015.05.26.

Betiltották az Ubert és hasonló, fuvarozási szolgáltatást közvetítő cégeket Olaszországban, amelyek lehetővé teszik, hogy engedéllyel nem rendelkező sofőrök taxiszolgáltatást nyújtsanak.

2015.04.22.

Zsinórban hat Trabantja volt a taxizást egy drapp színű 1300-as Ladával kezdő és E-osztályos Mercedesszel befejező szegedi Sárkány Lukácsnak – ma is ő a Rádió Taxi Három egyik ügyvezetője.

2015.02.25.

Egyre nagyobb a kereslet a flottaautók iránt – erre engednek következtetni a nemzetközi, valamint a hazai flotta- és gépjárműkezelés terén piacvezető LeasePlan 2014-es évre vonatkozó, most közzétett adatai.

2015.02.11.

– A készülő jogszabálytervezet szerint két év múlva nem lehetne Magyarországon tízévesnél idősebb autóval taxizni, de egységes megjelenést nem írnának elő – írta a Napi Gazdaság.

2015.02.09.

– Hegedűs Zoltán alpolgármester önálló egyéni képviselői indítványt tervez, melynek értelmében a fővároshoz hasonlóan Vásárhelyen is sárga színű taxik közlekednének – írta a delmagyar.hu.

2014.12.15.

– Üzemanyag-piaci élénkülést hozott Magyarországon a benzin és a dízel árának folyamatos esése – írta hétfői számában a Világgazdaság.

2014.12.04.

– Folyamatosan optimalizálhatják járműparkjuk összetételét és akár felére is csökkenthetik autós kiadásaikat a cégek, ha nem fix gépjárműparkkal működnek, hanem egy rugalmasan alakítható rendszerben mindig csak az igényeknek megfelelő számú és típusú autót használnak – mutat rá az Avalon...

2014.11.23.

– Őrizetbe vettek Spanyolországban öt taxisofőrt, mert üldözték és halálosan megfenyegették az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás egyik alkalmazottját – jelentette a spanyol sajtó szombat éjjel a rendőrség közlésére hivatkozva.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....