Az európai városokban egyre nagyobb kihívást jelent a közlekedés biztonságosabbá és fenntarthatóbbá tétele. Az Aston Egyetem kutatói egy új, magyarázható mesterséges intelligencián alapuló rendszert fejlesztenek, amely nemcsak döntéstámogatást nyújt a...
A Debrecenben kiállított mozdonyt 1885-ben gyártották, és egészen 1979-ig szolgált.
Hihetetlen incidens Korzika felett: Az Air Corsica által üzemeltetett Airbus A320neo repülőgép hétfőn kezdetben nem tudott a tervek szerint leszállni a sziget fővárosában, Ajaccióban található repülőtéren – mert a toronyban tartózkodó egyetlen légiforgalmi irányító elaludt! – írja a Bild.
...
Minden eddiginél több e-matricát vásárolt az utazóközönség idén nyáron: összesen közel 4 millió 786 ezer darab úthasználati jogosultságot vettek a közlekedők június, július és augusztus hónapban.
Az ír fapados légitársaság, a Ryanair október végétől hét új, rendszeres járatot indít a pozsonyi repülőtérről – mindezt szinte észrevétlenül, egy hónappal azután, hogy a Wizz Air bejelentette szinte ugyanezeket az útvonalakat - írja a parmeter.sk.
A szlovénok közel kétharmada nem használt tömegközlekedési eszközt tavaly - derült ki az Európai Mobilitási Hét előtt a szlovén statisztikai hivatal által közzétett adatokból - írja a parameter.sk az MTI nyomán.
Újabb próbálkozás indul a belföldi légi közlekedés fellendítésére Szlovákiában: a Wizz Air üzemeltetésében napi rendszerességgel indulnak járatok Pozsony és Kassa között, a tervek szerint az idei év végétől. Az útvonal állami támogatást kap, így a repülőjegy ára akár a vonatjegyével is...
A BKV villamosvezető-párosa, Schneider Krisztina és Bodnár Ákos az előkelő 4. helyezést érte el az első Villamosvezető Világbajnokságon. A bécsi versenyen 25 ország csapata mérte össze tudását látványos vezetéstechnikai feladatokban.
Még a vidéki területeken is a svájci lakosság több mint fele el tudja képzelni, hogy autós utazásainak legalább egy részét mikromobilitási megoldásokkal, például elektromos kerékpárokkal helyettesítse. Az elektromos rollerek nem túl népszerűek a válaszadók körében – de a többség továbbra is a...
Hol a legjobb autózni Európában? Erre kereste a választ a Vignette Switzerland svájci autópálya-díjbeszedő cég, amikor összehasonlította ilyen aspektusból Európa országait. A szempontok között szerepeltek egyebek között a biztonsági előírások, az üzemanyagárak és persze az utak minősége. A...