Jóváhagyták a gépjárművek kibocsátását mérő új eljárás bevezetését az európai uniós tagországok gazdasági és pénzügyminisztereinek pénteki tanácsülésén (Ecofin).
Nemzetközi stábbal indul újra a BBC televízió legsikeresebb, világszerte vetített autós műsora, a Top Gear.
A német túraautó-bajnokság (DTM) győztese, Pascal Wehrlein lesz a Forma-1-es Manor csapatának egyik pilótája a következő idényben.
A japán autógyártó adózott eredménye 5 százalékkal nőtt éves szinten a tavalyi utolsó negyedévben, ami alapján feljavította a folyó pénzügyi évre szóló eredményvárakozását.
Matt LeBlanc, a Jóbarátok egykori sztárja műsorvezető lesz a BBC Top Gear című népszerű autós magazinjában. A sorozat 39 éves történetében először választottak nem brit műsorvezetőt a stábba - adta hírül a BBC News csütörtökön.
Az akcióra a Continental légzsákvezérlő egységének potenciális meghibásodása miatt van szükség.
Vízy András, a Főtaxi szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtökön azt mondta: a cég a taxisok januári, az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás elleni tüntetésével, annak módjával nem ért egyet, de az elérni kívánt célokkal igen.
A világon elsőként a hollandiai közutakon próbáltak ki élesben egy vezető nélküli elektromos városi buszt, amely hat utassal a fedélzetén tette meg a 200 méteres tesztszakaszt.
Németország 5000 euróig terjedő támogatással segítené az elektromos és hibrid meghajtású autók terjedését, amiben számít az autógyártók hozzájárulására is.
Az elektromos autók közlekedését segítheti az az innovatív műszaki megoldás, amelyet három Vas megyei mérnök fejlesztett ki, és amelynek nyomán pénteken átadták az általuk alapított eTank Hungary Kft. első elektromos töltőkútját Szombathelyen.