2020.09.21.

A helyi hatóságok engedélyezték, hogy viszonylag sok néző a helyszínen tekinthesse meg az október 9-11-én sorra kerülő Forma-1-es versenyt.

2020.09.21.
Frontálisan ütközött két autó, sajnos a vétlen fél húzta a rövidebbet. Két ember életét vesztette.
2020.09.21.

Mintegy háromszáz emberrel a fedélzetén zátonyra futott vasárnap egy komp a Balti-tengeri Botteni-öbölben az Aland-szigeteknél - közölték finn illetékesek.

2020.09.19.

Több mint 13 ezer néző tekintheti meg a helyszínen a Forma-1-es szezon imolai futamát, a november 1-jén sorra kerülő Emilia-Romagna Nagydíját.

2020.09.19.

792 200 járművet adtak el, 6,6 százalékkal kevesebbet mint egy éve - közölte a német járműgyártó pénteken.

2020.09.19.

Korlátnak ütközött és keresztbefordult egy kamion az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Győr közelében.

2020.09.08.

A bajnoki címvédő Vincze Ferenc, Bacigál Igor páros 2017 és 2019 után ismét összetett győztes lett a versenyen az országos bajnokság harmadik futamán.

2020.09.08.

A Rába Járműalkatrész Kft. újabb, évi 6,5 millió euró (2,3 milliárd forint) értékű, öt évre szóló keretszerződést kötött autóipari ülésrendszerek beszállítására az autóipar egyik meghatározó beszállítójával - tájékoztatta a győri székhelyű Rába Járműipari Holding Nyrt. kedden az MTI-t.

2020.09.08.

Autószállító tréler vezetőjével szemben intézkedtek a rendőrök, amely egy másik autószállítót vontatott az autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán.

2020.09.08.

A nemzetközi sajtó elsősorban Pierre Gaslynak, az Alpha Tauri francia versenyzőjének győzelméről, a fordulatokkal teli futamról, valamint a Ferrari sikertelenségéről írt a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíj másnapján.

Seiten

 

Az oldal fő támogatója