Imelda Labbé a VW új értékesítési vezetője

2022.06.19.
Imelda Labbé júliustól VW autókat forgalmaz. Fotó: Volkswagen A Volkswagen ismét nőibbé teszi vezető testületét. Amint az autógyártó bejelentette, július 1-től Imelda Labbé (54) lesz a VW Passenger Cars alapmárka új igazgatósági tagja, az értékesítésért és marketingért felel. Ő lesz Klaus Zellmer utódja, aki a Skoda vezető pozícióját veszi át. . Ezzel Labbé lett az első nő a VW alapmárka történetében. A menedzser 1986-ban kezdte pályafutását az Opelnél, és 2013-ig különböző pozíciókat töltött be a rüsselsheimi székhelyű vállalatnál és az akkori anyavállalatnál, a General Motorsnál. Többek között az Opel német piacért felelős értékesítési menedzsereként. 2013-ban váltott a Volkswagenhez, kezdetben a Skoda márka németországi vezetőjeként. 2016 nyarától Labbé a teljes csoport globális értékesítés üzletágáért felelt, majd átvette az üzletfejlesztés irányítását. Csak márciusban bízták meg a Volkswagen pótalkatrészekkel foglalkozó OTLG részlegének kommunikációs vezetésével. Labbé most csatlakozik a testülethez. Jövőbeli szerepében a VW új márkafőnökének, Thomas Schäfernek fog beszámolni. Labbé az értékesítési posztot a digitális átalakulás idején veszi át. Más autógyártókhoz hasonlóan a Volkswagen is az online értékesítést akarja fejleszteni, és így közelebb kerülni a végfelhasználóhoz. Ez ismételten nyugtalanságot okoz a saját kereskedőikkel való kapcsolatában. Labbénak a jövőben mérsékelnie kell ezeket a konfliktusokat. Emellett a VW globális elektromos offenzívájának kiterjesztését tervezi. Legutóbb azonban a csoport gyengült az e-modellek értékesítése során, különösen Kína legfontosabb egyedi piacán. Többek között ezért veszi át a nyáron a korábbi márkafőnök, Ralf Brandstätter (53) a kínai üzletág vezetését. Labbé számára az is fontos lesz, hogy Kínában a wolfsburgi autógyártó ismét jobb számokat produkáljon, mint legutóbb – írja a német honlap. Thomas Schäfer, a Volkswagen operatív igazgatója így nyilatkozott: "Nagy örömömre szolgál, hogy Imelda Labbéval egy bizonyítottan autóipari és értékesítési szakértőt tudtunk szerezni. Az ő feladata az lesz, hogy a Volkswagen márka értékesítését, marketingjét és szervizelését következetesen összehangolja ügyfeleink igényeivel a digitalizáció idején. A Volkswagen, mint szerethető márka, nagyszerű termékekkel és szolgáltatásokkal – pontosan ez a célunk. Meggyőződésem, hogy Imelda Labbé és csapata ezt el fogja érni, és sok sikert kívánok neki." Hildegard Wortmann, a csoport igazgatótanácsának értékesítésért felelős tagja így nyilatkozott: "Az értékesítés döntő szerepet játszik az új autóra való átállásban. Csoportmárkáink digitális ökoszisztémájukkal és új üzleti modelljeikkel új szintre emelik az ügyfélélményt. Nagyon örülök, hogy Imelda Labbé ezt a változást egy nagyon központi helyen fogja előrevinni a Volkswagen márkánkban." További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Betiltották a benzinturizmust Finnországban

2022.06.19.
Korábban minden autós egy 10 literes kanna üzemanyagot vihetett be Finnországba a határátlépéskor. A finn vámhatóság azonban most bejelentette, hogy ez a gyakorlat ellentéses az uniós szankciókkal, ezért betiltotta a magánúton történő benzinbehozatalt Putyin országából. „Az Oroszországgal szembeni uniós szankciók miatt csak az autók normál benzintankjában lehet üzemanyagot behozni Oroszországból. Üzemanyag nem importálható hordozható tartályban vagy kannában határátlépéskor” – áll a finn határőrség közleményében. Az Oroszországból Finnországba irányuló "benzinturizmus" korábban is elterjedt gyakorlat volt, de a szankciók bevezetése óta nagyságrendekkel megnőtt. Nem csoda, hisz Finnországban egy liter benzin átszámítva most körülbelül 150 rubelbe kerül, míg Oroszországban csak 51 rubelt kell fizetni érte. „Ismerek sofőröket a határ menti városokból, akik megbuherálták az autójuk tankját, hogy 80 liter benzin is beleférjen. Láttam olyan Volvót, aminek kiszedték az üléseit, hogy egy második tank is beleférjen, így 120 litert tudtak áthozni egyszerre a határon. A benzint aztán vagy eladták vagy a hajóikat töltötték fel vele” – mondta el egy határmentén élő finn az Autonews.ru-nak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ne félj a törpéktől, ők a szívet melengető csodabogarak - 5. rész

2022.06.19.
Soha annyi mikroautó nem született, mint az 50-es, 60-as években. Ebben az időben élték a törpék az aranykorukat. A luxushoz szokott BMW rajongók 1955-ben kétkedve nézegették a gyár új típusát, a BMW Isettát. A háború kárvallottjai, az idióta politika áldozatai örültek, hogy végre nem kellett ázni, fázni egy motoron nyomorogva. Ekkor még létezett a felhőtlen boldogság. Egy-kettővel több keréken élvezhették a szabadságot. Akkor még volt élet három méter alatt. A jellemzően 200-500 köbcentis motorral hajtott minik 60-90 km/órával száguldottak. Áruk és a kedvező adózás miatt nagy népszerűségnek örvendtek. 24. ATTIKA 200 (1963-1971) Az Attika egyike a nem túl népes görög gyártmányú autók egyike. Le sem tagadhatja, hogy a formája a német FULDAMOBIL S7 másolata. A típus rendkívül ritka, csak egy lepusztult példányt találtam, melyet 2 ezer Euróért kínáltak. Jó állapotú modell árára nem találtam hiteles adatot. 25. HONDA N360 (1967-1972) Japánban a 60-as években hódítottak a takarékos törpeautók. A Honda N360 a korszerű kocsik közé tartozott a fronthajtású 354 cm3-es, kihegyezett 31 lóerős, négyütemű motorral, akkor amikor a kiskocsik többsége farmotoros, hátsó kerék hajtású volt. Figyelemre méltó a 115 km/órás végsebessége és 3.6 literes fogyasztása is. LN jelzéssel kombik készültek. Az Honda N360-ból közel 400 ezret gyártottak.     A Honda N600E nagyobb, 598 cm3-es motorral elsők között tesztelte az amerikai és az európai autópiacot. A kétkedőket idővel meggyőzte a japán gépkocsik ma már fogalommá vált kiváló minősége, megbízhatósága. Esztétikus formai megjelenésükkel sem maradtak el vetélytársaiktól. Főleg az USA-ban bőséges a kínálat 5-25 ezer Eurós áron 26. BOND BUG 700 (1970-1974) A Bond Bag 700-as üvegszálas, ék alakú futurisztikus karosszériával készült. Nem sokat variáltak a színekkel, mert legtöbbet narancssárgára festették. Magas ára miatt a helyét a Reliant Robin vette át. A Star Wars filmből ismert űrjárművet a  Bond Bag alvázára építették. A vásárlók nem tolongtak a Bond Bagért, csak 2.268 modell készült. Formája alapján mai szemmel is ideális városi autó lehetne. A 200 megmaradt jó állapotú példányért (műanyag felépítmény) akár 20-25 ezer Eurót is elkérnek. 27. RELIANT ROBIN 700 (1973-1981) Nagy-Bittania legkedveltebb három kerekűje volt a Reliant Robin a 70-es években, amely a bemutatott kollekció legviccesebb tagja. A három kerék rendkívül rossz kanyarstabilitással járt. Még flúgos futamot is rendeztek Angliában, amely túlzás nélkül izgalmasabb volt mint egy F1-es verseny. Igaz, a járgányok nem 300-zal, csak max 100-zal tekertek, de össze, vissza borultak és szinte percenként ütköztek. Ez adta a flúgosok sava borsát, jó ha a mezőny fele talpon maradt. Nagy buli volt! Erről meggyőződhetnek, ha megtekintik az alábbi videót: https://carbuzz.com/news/5-ridiculous-reliant-robin-races Mai ára 3 ezer és 12 ezer Euró körül van, UTÓSZÓ Amerika kontra Európa szemléletes példája annak, hogy a jólét milyen pazarlással jár az indokolatlanul nagy batárok üzemeltetésével, szemben Európa takarékosabb kisautóival.  Világháborúk után nemcsak az autóipar hevert a padlón, a repülőipar sem szárnyalt, ezért a bemutatott mikroautók gyártási tapasztalata sok esetben repülőgyártásra vezethető vissza. Hogyha némelyiknek szárnya lenne, akár röpködhetne is. Többségük hossza a három métert sem érte el, ennek ellenére megfeleltek a korszak követelményeinek. Ha végigtekintünk a bemutatott kocsikon, láthatjuk, hogy milyen formagazdagságot mutatnak. Ha alaposan szemügyre vesszük a részleteket, felfedezhetjük a tervezők zseniális leleményességét. Nem veszélyeztették a nagyobb riválisok eladási rekordjait. Többségük csak kis példányszámban készült. Egyes ritkaság több mint 100-250 ezer Eurót is megér. Egyedi megjelenésük miatt a törpék rajongói és jómódú gyűjtők célpontjává váltak. A veteránautó találkozókon nagyobb figyelmet kapnak, mint a csatahajó méretű luxus társai. Nem csoda, ők a szívet melengető csodabogarak. Napjainkra a törpeautók a jóléttel feledésbe merültek. Európa, Amerika gazdag országaiban már a második, vagy harmadik autó (SUV) birtoklása az életcél. Ázsia népes városképéhez ma is hozzátartoznak a mikroautók, a tuk-tukok. Mint egy kis hangya, szorgoskodnak a kisboltok kiszolgálásában, az utasforgalomban. A fejlődésben nem álltak meg, mert megjelentek a járművek takarékos, elektromos változatai. A világ fejlett térségei végre példát vehetnének Ázsia ezen  környezettudatos magatartásáról. Nem ördögtől való az igények ésszerű és nem pazarló összehangolása Ha valaki kíváncsi a világ legnagyobb microcar gyűjteményére, látogasson el a http://www.microcarmuseum.com/index-2.html oldalra. A kiadvány rövidesen letölthető lesz a www.anagykonyv.hu weboldalról Forrás: Részlet Bánffi Tibor Autók a 20. századból című albumból (2022) ISBN 978-615-01-4709-3 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!          

Meghökkentő látvány az alagútba szorult turistabusz Lillafüreden

2022.06.19.
A balesetben a jármű utasai közül ketten könnyebben megsérültek. (Fotó: MTI/Vajda János) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Négyes karambol - mentők, tűzoltók a helyszínen

2022.06.19.
Négy személyautó karambolozott a 82-es főút 10-es kilométerénél, Gyulafirátót és Eplény között. A veszprémi hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsikat. A mentők is a helyszínen tartózkodnak. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Orosz katonai műhold törmeléke veszélyeztette a Nemzetközi Űrállomást

2022.06.19.
A művelethez az ISS-hez csatlakoztatott Progressz teherűrhajó hajtóművét kapcsolták be – számolt be Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz Orosz Szövetségi Űrügynökség vezérigazgatója Telegram oldalán. Az orosz hadsereg 2021. november 15-én semmisítette meg a használaton kívüli Celina-D típusú műholdat az ilyen űreszközök elleni fegyverek tesztelése során. Az Egyesült Államok akkor bírálta a lépést, arra figyelmeztetve, hogy a műhold darabjai veszélyeztethetik az ISS-t és a fedélzeten dolgozó nemzetközi űrhajóscsapatot. Amikor az űrállomás először haladt át a törmelékmezőn, a személyzetet arra utasították, hogy saját biztonságuk érdekében vegyék fel az űrruhákat és szálljanak be az ISS mentőkapszulájába. Az orosz hadsereg akkoriban cáfolta, hogy bármilyen veszély fenyegette volna az ISS-t. A Kozmosz 1408 szovjet felderítő műholdat 1982-ben bocsátották alacsony Föld körüli pályára, ahol két évig működött, és tovább keringett pályáján. Az ISS fedélzetén jelenleg három orosz, három amerikai és egy olasz űrhajós dolgozik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ezekre kell figyelni, hogy átmenjen az autó a műszaki vizsgán

2022.06.19.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt nem kellett meghosszabbítani a lejárt hivatalos okmányokat, köztük az autók műszaki vizsgáját sem. Július 1-től azonban érvényét veszti a kormányrendelet, így június 30-ig több százezer autó műszaki vizsgáját kell megújítani, különben nem közlekedhetnek.  A mostanáig tartó türelmi időszak miatt előfordulhat, hogy egy gépjármű úgy vett részt a forgalomban, hogy közel két éve lejárt a műszakija. Ez azzal is járhat, hogy több autósnak komolyabb javításokkal, nagyobb szervizköltségekkel kell számolnia, hogy megfeleljen az autó a műszaki vizsgán. Persze ne feledjük: nem az a lényeg, hogy a vizsgán átmenjen az autó, hanem hogy csak megfelelő állapotú, biztonságos, közlekedésre alkalmas jármű vegyen részt a forgalomban.  A műszaki vizsga szabályai A műszaki vizsga érvényességi idejét a forgalmi engedélybe jegyzik fel. Új autóknál négy évig érvényes a műszaki vizsga, használt autók esetében pedig az első használatba vételtől számítva három naptári évig. Ezt követően kétévente kell műszaki vizsgára vinni az autót, bár bizonyos átalakítások – új fényezés vagy vonóhorog felszerelése – miatt újra le kell vizsgáztatni.  A használt autókat általában kétévente kell műszaki vizsgára vinni A műszaki vizsgákon 15 különböző területet vizsgálnak a gépjárművön:  Fékek: mérik a fékek hatásfokát, valamint hogy az első és hátsó fékek nagyjából egyformán fogjanak. Megnézik, hogy milyen erővel kell benyomni a fékpedált, valamint ellenőrzik a kézifék működését.  Felületi sérülések: a kisebb karcok, horpadások nem jelentenek gondot, de nem lehetnek sérült elemek, balesetből, ütközésből származó nagyobb sérülések a kocsin.  Utastér: legyenek az ülések stabilak, a biztonsági övek és a légzsákok sértetlenek, működőképesek.  Világítás, fény- és hangjelző berendezések: az autó összes lámpájának működnie kell, ahogy az ablakmosónak, az ablaktörlőnek valamint a kürtnek is.  Szélvédő: az első szélvédőn kis repedés sem lehet, a kőfelverődés által okozott sérülést csak javított állapotban fogadják el. A sötétítő fóliáknak is meg kell felelniük az előírásoknak.  Korrózió: az autón nem lehet olyan erősen rozsdásodott rész, amelyet kisebb erőhatással át lehet lyukasztani.  Műszerek, visszajelzők: a műszerfalon a gyújtás ráadásakor minden jelzőfény felgyullad, majd kialszik, és működjön a kilométeróra. Gumiabroncsok és felni: a gumik a gyártó által megengedett, minden keréken azonos méretűek legyenek. Az abroncs nem lehet kopott, a bordák mélysége legyen 1,6 milliméternél több.  Lengéscsillapítók: a vizsgálópadon megmérik a tengelyterhelést, majd megrázzák a futóművet, és megmérik, mennyi idő alatt áll vissza a kerék alapállapotba. A mérések alapján kiderült, megfelelő-e a lengéscsillapító.  Alsó átvizsgálás: az autót felemelik, majd megvizsgálják a futómű alkatrészeit.  A műszaki vizsgán alulról is átnézik a kocsit Kipufogó: a kipufogó nem lehet nagyon rozsdás, lyukas, és nem szivároghat a kipufogógáz. Üzemanyag, hűtőrendszer és motorolaj: szükségesek a megfelelő folyadékszintek, szivárgás, folyás nem lehet.  Vonóhorog: ne legyen rajta sérülés, ha levehető, legyen a kocsiban, a visszajelzés működjön a műszerfalon. Kötelező kiegészítők: legyen elsősegélycsomag érvényes szavatossági idővel és elakadásjelző háromszög.  Rendszámtábla: fontos, hogy ép, tiszta, jól olvasható legyen.  A rendszeres karbantartás mellett néhány szempontot az autótulajdonosoknak és sofőröknek célszerű szem előtt tartani. Ilyen a folyamatos olajcsere, a szűrőberendezések vizsgálata, a fékek vagy a gumiabroncsok állapotának felmérése.  Tippek azoknak, akik nem kapnak időpontot Mivel a június 30-i határidő itt van a nyakunkon, szinte semmi esély arra, hogy sikerül az összes járművet levizsgáztatni. Két lehetőségük van azoknak, akik nem kapnak júniusra vizsgaidőpontot. Az egyik, hogy telefonálgatni kezdenek, hátha egy másik vizsgaállomáson hamarabb tudják fogadni. Azt ugyanis semmi nem írja elő, hogy a lakóhelyhez legközelebb eső vizsgaállomáson kell műszakiztatni a kocsit. Így lehet, hogy néhány tíz kilométerrel messzebb még akad korábbi időpont.  A másik törvényes lehetőséget egy 1990-ben kiadott (5/1990) KÖHÉM rendelet jelenti. E szerint ha valaki addig kért időpontot műszaki vizsgára, amíg a forgalmi engedélye még érvényes volt, akkor a vizsganapról szóló értesítés meghosszabbítja a forgalmi engedélyt a vizsga napjáig. Amennyiben már lejárt műszakival kérték a vizsgaidőpontot, az értesítéssel egy alkalommal szabályosan el lehet vezetni az autót a vizsgahelyre.  Azzal is számolni kell, hogy nem csak egyszeri alkalom volt a műszaki vizsgára váró autók feltorlódása. Két év múlva, amikor majd ismét meg kell újítaniuk az engedélyüket, hasonló helyzet várható ugyanebben az időszakban. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Már a Volga és a Pobjeda újjáélesztésén is gondolkodnak az oroszok

2022.06.19.
Az Orosz Föderáció Ipari és Kereskedelmi Minisztériumának vezetője június 17-én lepte meg a közvéleményt nyilatkozatával, melyben közölte: a „kollégáknak” van egy ötlete a „Volga” és a „Pobjeda” ikonikus szovjet autómárkák újjáélesztésére – írja a carsweek.ru orosz autós portál.   Az orosz autós szakportálok meglehetős távolságtartással kezelik a moszkvai kormányzati terveket. Utaltak rá, hogy a Putyin-korszakban időről időre felmerültek az orosz vezetésben hasonló „ötletszikrák”. Ez utóbbit valószínűleg a Moszkvicsra vonatkozó elképzelések inspirálhatták. Az ikonikus szovjet márkák újjáélesztésének terve reálisan 10-30 éven belül valósulhatna meg – véli a GAZ Raid Sport csapatának vezetője, Vjacseszlav Szubbotyin. Szerinte a GAZ autókonszernnek 2022 nyarán – a sok bejelentett fejlesztési irány miatt - van egyéb dolga bőven. Elképzelhetetlennek tartja, hogy komolyan felmerüljön a jelenlegi válságidőszakban a Volga és a Podjeda márkák újragyártása. Ez az egyetlen konszern, amely megőrizte vezető pozícióját a hazai és a globális autópiacon a könnyű haszongépjárművek és a közepes tehergépjárművek gyártói között. Ahhoz, hogy a GAZ átálljon az ikonikus múltú személygépkocsik gyártására, hatalmas beruházásokra és rengeteg munkaerőre lenne szüksége. Jelenlegi terveikben sokkal ígéretesebb projektek szerepelnek, így a „szovjet ihletésű” kormányzati álmokat távoli lehetőségként kell csupán kezelni. Szubbotyin megjegyezte, hogy Manturov miniszter sem tett konkrét javaslatot a gyártás helyére, valamint az indulás időpontjára. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Átadták a "legjobban várt" magyar kerékpáros útvonal I. szakaszát

2022.06.19.
Gulyás Gergely a fővárosból a Balaton irányába tartó kerékpáros útvonal I. szakasza, a Budapest-Etyek közötti aszfaltút átadó ünnepségén arról beszélt, hogy Etyek a térség egészének fejlődéséből kiemelkedik, a gasztro- és a borturizmus mellett immár a kerékpáros turizmusnak is a központja lett. A koronavírus-járvány alatt "mindannyian láttuk, hogy milyen jó az, amikor valakinek van lehetősége a szabadban sportolni, és most pedig arra is fel kell készülnünk, itt a háború árnyékában, hogy mi van, ha nincsen olaj. A bicikli mind a kettőre megoldást nyújt" - fogalmazott a miniszter. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára, Pest megye 2-es számú választókerületének országgyűlési képviselője, elmondta, a folyamatosan épülő, 109 kilométer hosszú Budapest-Balaton kerékpárút Etyekig tartó szakasza 23 kilométer. Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára arról beszélt, a kormány azt a célt tűzte maga elé, hogy 2030-ra Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon. Hozzátette, ennek sok feltétele van, az egyik, hogy miként élik az emberek a mindennapjaikat, hogyan tudnak kikapcsolódni, mit tesznek a szabadidejükben, ezért fontos a kerékpárutak építése is. Közlése szerint 2010 óta több mint 2000 kilométer kerékpárút épült Magyarországon, de a most átadott szakasz az egyik legjobban várt kerékpárút. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd) Tessely Zoltán, Fejér megye 3-as számú választókerületének országgyűlési képviselője azt mondta, a korábban elindított Pannónia Szíve program legfontosabb elemei között több "vonalas fejlesztés" is volt, vasúti, közúti és kerékpáros. Hozzátette, hogy a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal további szakasza - a Velencei-tavi kerékpáros kört és az Etyeket Tarjánnal összekötő kerékpárút - mintegy 50 kilométer hosszon fogadhatja majd a kerékpárosokat. Juhász Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese elmondta, hogy a most átadott 23 kilométeres szakasz Budapest közigazgatási határától Etyek közigazgatási határáig ér. A 2020 márciusában kezdődött kivitelezés során több mint 9 kilométernyi önálló kerékpárút épült. A NIF Zrt. közleménye szerint a munkálatok során 11,5 kilométeres szakaszon leburkolták a földutakat, táblákat helyeztek ki és felfestették a burkolati jeleket. A 3,3 méter széles kerékpárút mellett 292 fát ültettek el. "Az elkészült kerékpárútszakaszt 2022 júniusában helyezik forgalomba" - írták. A fejlesztés a Technológiai és Ipari Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában, az Európai Unió támogatásával, valamint hazai forrásból valósult meg. A kivitelezést a Strabag Építő Kft., a Colas Út Építőipari Zrt., a Colas Közlekedésépítő Zrt. és a KM Építő Kft. végezte nettó 2 649 459 075 Ft értékben - olvasható a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója