Hungaroring

A Hungaroringen bemutatkozott az autóversenyzés jövője

2022.09.23.

Bemutatták a Digital Twin projektet, a fejlesztés lehetővé teszi a versenypályán száguldó autók küzdelmébe való online bekapcsolódást.

A projekt kiváló kutatás-fejlesztési mérnöki munkát jelentett - emelte ki köszöntőjében Palkovics László technológiai és ipari miniszter, hozzátéve: 2014 óta nagyon következetes felsőoktatási és kutatási fejlesztési program zajlik, és ennek látszanak az eredményei. 2018-tól folyamatosan nőnek Magyarországon a kutatás-fejlesztésre fordított összegek, a kutatás-fejlesztésben résztvevők aránya, nemcsak a vállalati szektorban, de az egyetemeken és a kutatóintézet-hálózatokban is - mondta.

A pilotprojektről szólva felidézte: olyan ötleten alapul, amely még 2020-ban vetődött fel, továbbfejlesztett változata pedig a valóságban zajló versenybe helyezi a szimulátor használóját. "Reményeink szerint forradalmasítani fogja az autóversenyzést, hiszen mindenki beülhet egy ilyenbe" - fogalmazott.

A Digital Twin révén olyan virtuális környezetbe lehet belehelyezkedni, ami mögött nemcsak a számítógép van, hanem valódi környezet is - ismertette a miniszter. A Blended Reality egy megosztott valóság, "amiben benne is vagyunk, meg nem is". Az autókban olyan kísérleti eszköz van, ami 5G-én keresztül a Telekom segítségével továbbítja az adatokat, és nagy pontosság kell ahhoz, hogy ebben a versenyben valóban távolról is részt lehessen venni a valódi járművek esetén. Kitért arra is, hogy nagyon sok változás várható a jövőben, aminek következtében ez már nemcsak a szórakozás kategóriáját jelenti majd, hanem valódi alkalmazási lehetőségeket is. 

Fotók: Kovács Anikó - MTI

A miniszter beszélt arról is, hogy a jelenlegi helyzet - az energiaválság, az ukrán-orosz háború - miatt a mostani időszakban sok probléma áll az ország előtt, de vannak olyan céljai a kormánynak, amelyek mindenképpen meg kíván tartani. Az egyik ilyen cél az egyetemek és kutatás-fejlesztés, Magyarország high-tech voltának erősítése. "Ettől nem szeretnénk visszalépni, erre ugyanazokat a forrásokat fordítjuk, mint eddig, sőt, ha lehetőségünk van, akkor ezeket a forrásokat mindenképpen növelnénk is" - fogalmazott.

A Digital Twin révén a pályán versenyző autókkal lehet szimulátor segítségével versenyezni, amit az 5G technológia, illetve egy olyan kiépített rendszer tesz lehetővé, amely közel valós időben közvetíti a jelet.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint kísérleti eszközök bevetésével hasznosulnak az 5G hálózat képességei a Digital Twin projektben. A nagy pontosságú helymeghatározásnak és gyors adattovábbításnak köszönhetően a versenypályán száguldó autók küzdelmébe online módon lehet bekapcsolódni. A fejlesztési munka egyik lehetséges eredményeként a jövőben akár egy Forma-1-es futam résztvevőivel is összemérhetik képességeiket az interneten keresztül a "kanapépilóták". A HUMDA Lab Nonprofit Kft. által koordinált egyedülálló együttműködésben a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország Zrt., a győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a Technológiai és Ipari Minisztérium vett részt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.12.03
Bag régiójában, a Budapest felé vezető oldalon keletkezett a tűz – közölte az Országos....
2023.12.03
Ennyi idő is elég, hogy kiderüljön. ..
2023.12.03
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: A Télapó nem felejt. ..
2023.12.03
Több mint 50 évvel a legutóbbi Apollo küldetés után az Egyesült Államok megpróbálja újra....
2023.12.03
Részlegesen önzáró differenciálmű, 18 colos kovácsolt könnyűfém keréktárcsa, valamint piros első és....
2023.12.03
A TCR World Tour idei bajnoka lett Michelisz Norbert, aki Budapesten elmondta, hogy kész terve volt....
2023.12.03
A jövő évben érkezik az új Opel Corsa 48V-os hibrid hajtáslánccal felszerelt változata, a modell....
2023.12.03
Böhönye közelében forgalomkorlátozásra kell számítani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2023.12.03
Egy év alatt a hazai üzemanyag-kiskereskedelmi piac meghatározó szereplőjévé vált, és 2024-ben....
2023.12.03
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinform jelentése....