Forma-1

Forma-1-es futamot rendeznének Szaúd-Arábiában

2019.08.12.

Szaúd-arábiai futamrendezés lehetőségéről tárgyalnak a Forma-1 és a csapatok vezetői - a Liberty Media már bejelentette, hogy Miamiban és Kínában mindenképpen szeretne futamot rendezni. 

A The Times múlt heti cikke szerint arról tanácskoznak, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása, a nemek közötti egyenlőség és a média szabadsága van-e olyan szinten, hogy az lehetővé teszi a versenyrendezést a közeljövőben. A Forma-1 illetékesei négy évvel ezelőtt kötelezettségvállalást tettek közzé az emberi jogok tiszteletben tartásáról, márpedig Szaúd-Arábiát számos kritika éri ezen a téren, bár a nők vezetési tilalmát például tavaly megszüntették.

A jelenlegi 21 után jövőre 22, később pedig 24 futamból állhat az idény. A szaúdi nagydíj 2021-ben kerülhet be a programba. A közel-keleti térségben Bahrein és Abu-Dzabi után Szaúd-Arábia lenne a harmadik versenyhelyszín. Az elektromos autókat versenyeztető Formula E sorozat egyik állomásának ugyancsak tavaly óta ad otthont az ország.

A Forma 1 kereskedelmi jogainak tulajodonosa, az amerikai Liberty Media már bejelentette, hogy Miamiban és Kínában mindenképpen szeretne futamot rendezni, és megbeszélések folytak Argentínával, Dél-Afrikával és Marokkóval is.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....