önvezető

Kikeltek a biztosítók az önvezetést szabályozó kormánytervek ellen

2021.05.11.

Az utóbbi hetekben több nagy bejelentés is volt az önvezető autók terén, amelyekkel érdemes foglalkozni. Egyik nem meglepő helyről érkezett, Elon Musk ígérte be a Tesla önvezető rendszerének 9. verzióját, a másik, nem kevésbé fontos belejentést pedig az Egyesült Királyság kormánya tette és jól mutatja, mekkora szerepe van a politikának az önvezető autók használatának terén és mennyire nehéz jól használni ezt a befolyást.

Nemrég Elon Musk tweetelt arról, hogy a Tesla tervei szerint „remélhetőleg ezen a nyáron” be tudja vezetni az EU-ban a “teljes” önvezető szoftverének 9. verzióját, és hogy a funkcionalitástól eláll majd a lélegzet. Ez egy tisztán kameraalapú rendszer, nem szükséges hozzá radar vagy a még drágább LIDAR, amelyet a gyártók és más úttörők, mint például a Waymo, elengedhetetlennek tartanak a megbízható autonóm vezetési képességekhez.

Minden bizonnyal kell is majd az önvezető képesség, mert tényleg elképesztő látványt nyújt a rendszer működése, úgyhogy valószínűleg sokan inkább ezt fogják nézni az út helyett. Egyelőre ugyanakkor nem egyértelmű, hogyan fogják leküzdeni az ilyen, a vezető helyett “látó” szoftverek fő nehézségeit, vagyis amikor az eső, a hó vagy éppen a sár eltakarják a kamerát.

Musk tweetjével egy napon ugyanakkor volt egy másik bejelentés is, ami összességében még jelentősebb, mint a Tesla tervei.

Az Egyesült Királyság kormánya jóváhagyta az aktív sávtartó rendszerek (ALKS) használatát az ország teljes területén. Az ALKS alapvetően aktív sebességtartóból, automatikus vészfékező- és sávtartó rendszerből áll. A rendszer használatát 60 kilométer/órás sebességig engedélyezték Boris Johnsonék. 

A bejelentés alapján a járművezetőknek törvényileg nem lenne kötelező figyelni az utat vagy a kezüket a kormányon tartani, amikor a jármű önmagát vezeti, de a sofőrnek továbbra is „10 másodpercen belül” be kell avatkoznia abban az esetben, ha a rendszer leáll, mert ennek hiányában az autó automatikusan bekapcsolja a vészvillogókat, lassít, majd leáll. Ismereteink szerint szerint ez az első alkalom, hogy ezt a megoldást törvényessé tették a Kínában, az Egyesült Államokban és néhány másik helyen található ellenőrzött tesztkörnyezeteken kívül.

A bejelentésre vegyes reackiók érkeztek ahogy az várható volt. Az Egyesült Királyság kormányának vezetői örülnek, mert így végül is teljesítették az eredetileg 2017-ben tett ígéretüket, miszerint az önvezető autók 2021-re már az utakon lesznek. A gyártók brit szakszervezete, az SMMT az automatizált vezetési rendszerek révén a balesetek és sérülések lehetséges csökkentésének örült, mert szerintük a döntés redukálja az emberi tévedés lehetőségét.

Az Egyesült Királyság gépjármű-biztosítói által finanszírozott Thatcham Research azonban kritikusabb hangot ütött meg közleményében. Elsősorban a szövegezéssel volt problémájuk, valószínűleg jogosan. "A kormány által most engedélyezett ALKS nem automatizált rendszer" – hívták fel rá a figyelmet. „Az ALKS automatizált rendszernek nevezésével az a fő gond, hogy az Egyesült Királyság kormánya hozzájárul a zűrzavarhoz azzal, hogy közleményében arra utal, hogy nem kell figyelni, ha ez a rendszer irányítja az autót. Emiatt az ilyen rendszerrel felszerelt autót használó vezetők elvárjhaták, hogy az autó elvégezze a sofőr munkáját, amire a jelenlegi modellek valójában nem képesek. ” Ezt megerősítette az AXA biztosító igazgatója, aki hangsúlyozta, hogy az ALKS-t csak a vezetői asszisztens rendszernek kell tekinteni, különben „súlyos sérüléseket, haláleseteket fogunk látni”.

Mindez könnyen kaotikus helyzetet eredményezhez, amikor a végeredmény éppen az ellenkezője a kitűzött céloknak - több baleset és több sérülés, valamint a felelősséggel kapcsolatos lehetséges viták. Egyrészt ott vannak a gyártók, akik a sofőröket okolhatják a rendszerek nem rendeltetésszerűen használata miatt, valamint a biztosítók, akik megtámadhatják a kárigényt, ha a járművezető túlzottan támaszkodott egy asszisztens rendszerre, és egy kormány, amely tagadja majd, hogy az „önvezető” rendszerek azt jelentik, hogy a sofőr pihenhet vezetés helyett.

Persze könnyen lehet, sőt, szinte biztos, hogy a végül a KRESZ könyvekbe bekerülő szabályok már egyértelműen fogalmaznak majd, de tény, hogy ha az ember egyszer megszerezte a jogosítványát, nem igazán veszi újra a kezébe a KRESZ szabályzatokat.

Éppen ezért lenne nagyon fontos, hogy a politika szakértőkkel egyeztetve, egyértelműen fogalmazzon, mert egy-egy ilyen bejelentés könnyen hivatkozási alappá válhat – még ha jogtalanul is – különböző balesetek résztvevői között.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....