Vonatbaleset

Vonatbaleset Csehországban: három halott, hatvan sérült - frissítve

2021.08.04.

Összeütközött két személyszállító vonat szerda reggel Nyugat-Csehországban, a német határ melletti Domazlice közelében, hárman meghaltak, és több mint hatvanan megsérültek - jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió.

Az áldozatok között van a két szerelvény mozdonyvezetője, valamint az utasok közül egy középkorú asszony. A két személyszállító vonat - a Münchenből Pilsenbe tartó Nyugati express és egy helyi járat - szerda reggel Nyugat-Csehországban, a német határ melletti Domazlice közelében ütközött össze. Hárman a helyszínen életüket vesztették, míg a sérültek száma meghaladja a hatvanat. Az első információk szerint az expressvonat mintegy 80 km/óra sebességgel hajtott, amikor összeütközött a közeli állomásról éppen elindult helyi személyvonattal.
 
A szóvivő szerint öt sérülés nagyon súlyos, ezeket a személyeket a prágai, pilzeni és a domazlicei kórházakba szállították, ahol megműtötték. További négy ember közepesen súlyos sérüléseket szenvedett, hármat közülük a pilseni kórházban, egyet pedig a domaliceiben kezelnek. Ők nincsenek életveszélyben. Mintegy félszáz utas könnyebb sérülésekkel, elsősorban zúzódásokkal úszta meg a szerencsétlenséget. Őket egy közeli kultúrházba szállították, ahol ételt, ital kaptak, megpihenhettek és pszichológusok is a rendelkezésükre álltak.
 
A röviddel nyolc óta után történt szerencsétlenség helyszínére számos mentőkocsi, négy mentőhelikopter és egy németországi mentőcsoport is érkezett - közölte a cseh közszolgálati hírtelevízióval a tűzoltóság regionális szóvivője. A súlyos baleset körülményeit vizsgálják. Az anyagi károk a becslések szerint meghaladják a százmillió koronát (1,4 milliárd forint). A Cseh Vasutak bejelentette, hogy az áldozatok hozzátartozóit és a sérülteket kártalanítani fogják.
 
Korábban írtuk:
 
Karel Havlícek közlekedési és ipari miniszter megszakította munkaprogramját, és a helyszínre utazott. A Twitter közösségi portálon megjelent bejegyzésében azt írta: a baleset oka valószínűleg az, hogy az expressz Domazlicénél nem állt meg a továbbhaladást tiltó piros lámpánál.
 
Csehországban az utóbbi időben több hasonló vonatbaleset is történt, általában egy-két halottal és egy-két tucatnyi sérülttel. A szerencsétlenségek oka minden esetben emberi hiba volt: valamelyik mozdonyvezető figyelmen kívül hagyta a piros lámpát. A prágai sajtó azt írta korábban, hogy kevés a mozdonyvezető, ráadásul sokan leterheltek, mert a nagyobb kereset érdekében túlórákat vállalnak, gyakran szabálytalanul. A Cseh Vasutak vezetősége jelezte: felülvizsgálják a mozdonyvezetők munkáját szabályozó rendszert.
 
Korábban írtuk:
 
A televízió szerint a sérültek közül hét ember állapota válságos, több mint harmincan nincsenek életveszélyben. További részletek nem ismeretesek.
 
A cseh rendőrség fotója. 
A szerencsétlenség helyszínére számos mentőkocsi és két mentőhelikopter is érkezett - közölte a televízióval Petr Poncar, a tűzoltóság regionális szóvivője. Poncar azt mondta, hogy egy Münchenből érkező expressz ütközött össze egy helyi járattal. A súlyos baleset körülményeit vizsgálják.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....