Lotus

Új csúcsokra tör az idén 75 éves Lotus

2023.01.28.

A Lotus 2023-ban ünnepli 75 éves történetét, melynek során letette névjegyét a sportkocsik világában, s most új célokra tör. A legendás brit vállalat, amelyhez olyan ikonikus modellek nevei kötődnek, mint az Elan és az Elise, a jövőben a globális piac igényeit kielégítő autógyártóvá kíván válni.

Miután 2017-ben a kínai Geely konglomerátum felvásárolta, a Lotus vezérkara bejelentette: 2028-tól kizárólag EV-ket fog gyártani. A márka ennek jegyében – az idei év elején – az EV Eletre Hyper SUV piacra dobására készül.

A Lotus a rajongói világmárkák egyik csúcsa, amely már több mint 75 éve törekszik arra, hogy magas fogyasztói igényekre szánt autókat hozzon létre. A legendás mérnök, Colin Chapman és a leleményes üzletasszony, Hazel Chapman által létrehozott Lotus a megalakulása óta számos jelentős változáson ment keresztül, és 2023-ban további nagy jelentőségű újításokra készül.

A vállalat újratervezte a logóját, és bejelentette, hogy a következő évben a brand teljes megújítására fog fókuszálni.  De a változások túlmutatnak a formai jegyeken.

A Lotus – a hivatalos bejelentés szerint – arra összpontosít, hogy a globális piac igényeit kielégítő, nagy teljesítményű autók gyártójává váljon, és az Egyesült Királyságban meglévő gyökerein túlmutatva immár világméretekben is domborítson. Tekintettel az autóiparban bekövetkezett váltásokra és az elektromos hajtásláncok irányába történő fokozatos piaci elmozdulásra, úgy tűnik, hogy a stratégia újragondolására mindenképpen szükség van.

"A 2023-as Lotus-t már egy világ választja el a ’bölcsőtől’, vagyis az észak-londoni műhelytől, ahol a márka megszületett. A vállalatunkba fektetett milliárdoknak köszönhetően olyan termékfejlesztésbe kezdtünk, amely megalapozza meghatározó helyünket a villamosított jövőben" – mondta Matt Windle, a Lotus Cars csoport alelnöke és ügyvezető igazgatója. "Ma már mérnöki fejlesztő központjaink vannak az Egyesült Királyságban, Németországban és Kínában; tervezői stúdióink Hethelben, Coventryben és Sanghajban; valamint új, világszínvonalú gyártósoraink Norfolkban és Kínában. Ez utóbbiakon kezdődik meg még ebben a hónapban az első Lotus lifestyle-car, az EV Eletre Hyper SUV gyártása.”

A 900 lóerős elektromos SUV érkezésének bejelentése meghökkentő lépés volt egy olyan cégtől, amely az Elan, az Elise és az Esprit modelleket gyártotta. Egy EV SUV melletti döntés önmagában is szentségtörésnek tűnik, de a piacok változnak, és a Lotus igyekszik lépést tartani a nemzetközi trendekkel. A SUV-k soha nem voltak még ennyire népszerűek. A gyártók számára folyamatos megrendeléseket és jelentős bevételeket biztosítanak a magas haszonkulcsú eladásokból. Ráadásul a károsanyag-kibocsátási előírások az EV-k malmára hajtják a vizet, így logikus, hogy egy olyan úttörő márka, mint a Lotus, ki akarja venni a részét a villanyautók gyártásából.

A szabályozási és piaci nyomáson túlmenően a villamosítás irányába való azonnali elmozdulásában valószínűleg alapvető szerepe van a Lotus jelenlegi anyavállalatának, a kínai Geely-nek. Miután a kínai óriásvállalat 2017-ben 51%-os részesedést szerzett a brit cégben, a Geely 2021-ben együttműködési megállapodást kötött a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetséggel, amelynek célja, hogy a Lotus és az Alpine közös platformjainak felhasználásával elektromos autók széles spektrumát állítsák elő. A Lotus nem sokkal később bejelentette: 2028-tól kizárólag elektromos autókat fog gyártani.

A Geely többségi részesedéssel rendelkezik a Polestarban és a Volvóban is, és már mindkét gyártó megkezdtea villanyautók gyártását.

Az SUV-k felé való elmozdulás ellenére a sportautók rajongói megnyugodhatnak, mivel Colin Chapman ethosza megmarad a Lotusnál, még ha a belsőégésű motorok korszaka a végéhez közeledik is. A Lotus Evija minden olyan adottsággal rendelkezik, amiről a Lotus történelmileg ismert: pehelykönnyű, penge és legalább 1970 lóerő dühöng benne.

A hagyománytisztelők még egy utolsó benzinmotoros sportkocsit is kaphatnak a márkától, Emira néven. A 3,5 literes, V6-os motorral és hatfokozatú kézi váltóval ellátott Emira megtestesíti mindazt, amiről a Lotus egész eddigi története szólt.

A Geely érdeklődése a Lotus iránt meghosszabbíthatja a klasszikus brit márka életciklusát. A cég további EV-kel, köztük egy speciális sportkocsival és egy kupéval is készül a jövőre, így valóban jók a túlélési kilátások a Lotus számára.

"Colin és Hazel Chapman lelkesedése és elkötelezettsége ma is tovább él a Lotusban" – fogalmazott a vállalat közleménye. "A 75. évfordulót pedig stílusosan ünnepeljük meg, a márka első száz évéhez közeledve tisztelgünk a múlt előtt, és előre tekintünk a jövőbe.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....