zajradar

Zajradarokat tesztelnek a világ nagyvárosaiban

2023.03.04.

Az eszközök telepítésének célja, hogy csökkentsék az halláskárosító zajhatásokat a közutakon.

A világon mind több nagyvárosban tervezik az úgynevezett zajradarok bevezetését. A zajradarokat a hatóságok épp úgy alkalmazzák, mint a sebességmérőket: bírságot kell fizetnie annak, akinek járműve a meghatározott zajszintet túllépi. A közlekedés hangerejének csökkentése nem csupán egészségügyi és életminőségi okokból fontos.  A magas zajszint negatívan befolyásolja az adott körzetben lévő ingatlanok árát is – írja a brusselstimes.com. 

A zaj napjainkra olyan egészségügyi problémává vált, amit már állami szinten kell kezelni. Lakossági nyomásra Európában mind több országban komolyan foglalkoznak a témával. Az ügy fontosságát jelzi, hogy a világ egyre több nagyvárosában jellenek meg az utcák mentén a zajradarok, amivel mérik - és adott esetben büntetik - a járművek túlzott hangkibocsátását.

Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban immár a közbeszéd része lett a zajradarok telepítése. Úgyhogy ideje megismerkedni az eszközökkel, azok működési elvével, illetve az eddig összegyűlt tapasztalatokkal. Különösen annak ismeretében, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség közölte: a zajszennyezés és a magas zajszint közvetve vagy közvetlenül évente mintegy 16 ezer halálesettel hozható összefüggésbe, és 72 ember kényszerült kórházi kezelésre.

Brüsszel: Amikor a zaj szennyezéssé válik

Európában legutóbb a belga kormány döntött úgy, hogy megkezdi a zajradarok tesztelését. Alain Maron környezetvédelmi miniszter február első napjaiban mutatta be a két első zajradar-prototípus egyikét a brüsszeli régióban, Schaerbeek kerületben. Az eszközök a próbaüzem ideje alatt folyamatosan mérik majd a településen áthaladó járművek hangjának erősségét. A tapasztalatok fényében döntenek majd arról, hol húzzák meg a megengedhető zajszintet. A bírságolást csak a második ütemben vezetnék be úgy, hogy az autósokat hónapokkal korábban részletesen tájékoztatják majd a korlátozásokról.

A zajszennyezés a brüsszeli lakosok 70%-át érinti. Egészségügyi szakemberek szerint a magas zajszint átlagosan nyolc hónappal csökkenti a belga főváros lakóinak várható élettartamát. A magas zajszintnek más negatív hatásai is lehetnek, például stressz, alvászavar, szívproblémák és agresszív viselkedés. Emiatt Brüsszelben sokkal szigorúbb a zajszennyezéssel kapcsolatos szabályozás, mint Belgium más részein.

A belga hatóságok két zajradar prototípusát tesztelik a következő hónapokban: az egyiket Schaerbeek egyik sugárútján, a másikat pedig egy regionális főúton. A radarokat az erre szakosodott francia  MicroDB cég gyártja.

A zajradart egy útmenti oszlopon helyezik el, melyre kamerát is szerelnek, így lehetőség van a jármű típusának azonosítására, a rendszám leolvasására és a sebességmérésre is. Az adatok egy regionális központba futnak be.

A két prototípus telepítése és bérlése összesen 60 000 euróba kerül. A belga kormány a gépjárművek zajterhelése mellett fokozott figyelmet fordít a megkülönböztetett hangjelzést használó járművekre is, mivel egy tanulmány szerint a szirénahang a három legnagyobb zajártalom egyike.

Franciaország és London a zajmérők telepítésének úttörői

Az EU legfrissebb jelentése szerint a kontinens lakosságának akár 20 százaléka (több mint 100 millió ember) naponta ki van téve a megengedett zajszint feletti ártalomnak. Nem csoda tehát, hogy mind több ország, illetve nagyváros határozza el a zajradarok utcákon és autópályákon történő telepítését.

Londonban és Franciaország több városában már egy évvel ezelőtt telepítették az úgynevezett „Medúza-radarok” néven ismert új eszközöket, amelyek 5 mikrofonból és egy 360 fokban látó kamerából állnak, és feladatuk a magas zajszintet produkáló autók kiszűrése. A műszer érzékenységére jellemző, hogy egy másodperc alatt tíz mérést is képes rögzíteni, miközben fotót is készít az elhaladó járműről. Párizsban akár 135 euróra is büntethetik azt, akinek járműve a határérték feletti zajt bocsát ki.

Barcelona: 12 radar kísérleti fázisban

Spanyolországban már vannak olyan városok, mint például Barcelona, ​​ahol megkezdték az ilyen típusú radarok telepítését - egyelőre kísérleti jelleggel. A katalán fővárosba vezető C-31-es autópálya mentén telepítettek egy érzékelőt, amely decibel-mérőként funkcionál. Emellett magában a városban további 11 eszközt helyeztek üzembe. Jelenleg valamennyi tesztelési fázisban működik. Spanyolországban a következő hónapokban további városok csatlakoznak a zajmérési kezdeményezéshez.  

New York: a zajbírság akár 2625 dollár is lehet

New York városa is egyike azoknak a metropoliszokhoz, ahol új, kamerával kombinált zajradarokat szereltek fel, amelyek képesek mérni a járművek által kibocsátott decibeleket. Az alkalmazási módszer hasonló a többi nagyvároséhoz: aki túllépi a határértéket, bírságot kap.

Amint arról az Associated Press beszámolt, New York-ban a zajhatárt túllépőknek 800 dollárig terjedő pénzbírsággal kell számolniuk. Ám ha valakit három egymást követő alkalommal rajtakapnak azon, hogy a járműve túl zajos, a halmazati büntetés akár 2.625 dollár is lehet.

New York városa közölte: a telepített kamerák nem mindegyike kombinált, vagyis nem mind tud a sebesség mellett hangerőt is mérni. A városvezetés azonban úgy határozott, egyelőre nem fedi fel a pontos helyeket, ahol az első hangérzékelők találhatók.

Az amerikai nagyváros városvezetése azért döntött a zajradarok mellett, mert az autósok közül rengetegen tuningolják fel gépkocsijaikat, kifejezetten azzal a céllal, hogy az „jobban szóljon”. Erik Bottcher, a New York-i városi tanács tagja szerint "az elmúlt években egyre nagyobb problémát jelentenek az illegálisan módosított kipufogócsövekkel ellátott, rendkívül hangos járművek". A város ezért kényszerült erre a lépésre.

A túlzott zajszennyezésre egyébként valószínűleg jótékony hatással lesz majd, amikor tömegessé válnak a villanyautók.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..