Méretes traktorral hajtott az autópályán!

2020.11.11.
A rendőrök 2020. november 11-én 15 óra 50 perc körüli időben az M8-as autópályán észleltek egy mezőgazdasági vontatót és vontatmányát, amint a Pentele hídon haladt át Apostag irányába. A veszélyhelyzetet elhárítása érdekében a járőrök lekísérték az autópályáról a 43 éves sofőrt. Az intézkedés során kiderült, hogy a járműszerelvényt vezető férfi Lajoskomáromból tartott Szalkszentmártonba, azonban az odavezető utat nem megfelelően választotta meg, így felhajtott az M8-as autópályára. Az egyenruhások helyszíni bírságot szabtak ki vele szemben.  
Címkék: 

Wolff biztos benne, hogy Hamilton marad a Mercedesnél

2020.11.11.
- Aláírás nélkül persze semmi nem biztos az életben, de én bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy tovább versenyez, és a folytatásban is együtt dolgozunk - mondta a 48 éves osztrák szakember a Sport Bildnek. Szerinte nem vonul vissza, ha azonban mégis, az nagy izgalmat okoz majd a pilóták piacán. Toto Wolff és Lewis Hamilton (Fotó: XPB) A hatszoros világbajnok Hamilton, aki már a hétvégi Török Nagydíjon bebiztosíthatja hetedik vb-címét, egyelőre nyitva hagyta a kérdést a jövőjével kapcsolatban. - Szívesen lennék itt még jövőre is, de semmi nem garantált. Sok minden érdekel az életben. Majd az idő választ ad a kérdésekre - fogalmazott a 35 éves brit versenyző imolai sikere után. A szerződése az év végén jár le a Mercedesnél.

Szervizlátogatás – Centrum Autó, Siófok

2020.11.11.
Szervizlátogatásunk házigazdája ezúttal Pataki Gábor, a siófoki Centrum Autó szerviz tulajdonosa volt, akinek a hűhelye irigylésre méltó környezetben és a hozzá járó nyugalomban fogadott minket. A szerelőállásokon persze serényen folyt a munka, miközben mi egy emeleti irodában beszélgettünk egy jó kávé mellett. Természtesen most is az érdekelt a legjobban, hogyan lesz valakiből szerviztulajdonos, milyen utat jár végig egy fiatal vállalkozó ezen a piacon, és hogyan próbál fejlődni a kiélezett versenyben és hogyan segíthet ebben egy dinamikusan fejlődő, korszerű szervizhálózat. Abszolút menedzseri szemlélettel Gábor 1981-ben született és szülővárosához, Siófokhoz azóta is hűséges. Az érettségi után inkább dolgozni szeretett volna, mintsem továbbtanulni. A műszaki -kereskedelmi szakmájával és egy jogosítvánnyal a zsebében jelentkezett egy autóalkatrész boltba. A szerelők egymásnak adták a kilincset és Gábor gyorsan beletanult az autóalkatrészek kiskereskedelmébe. Pataki Gábor a siófoki Centrum Autó Q-Service tulajdonosa és ügyvezetője Persze akkoriban még nagyon gyerekcipőben járt ez az üzletág, ha a mai viszonyokhoz akarjuk mérni a színvonalat. Nem volt még például internet, pontosabban internet már volt, de az alkatrészek adatbázisa egyáltalán nem volt elérhető, nemhogy rendelni lehetett volna például cikkszámok, vagy alvázszám alapján. Akkoriban még katalógusból dolgoztak a kereskedők, típusonként vaskos „telefonkönyvek” álltak sorban a polcokon és minden autóhoz másikat kellett leemelni. Na, ehhez kellett aztán a gyakorlat, hogy azonnal jó helyen keressen az ember, és ne menjen el végtelen sok idő, amíg megtalálják a szükséges tételt. Gáborék még drónos-fotóst is felkértek egy promóciós videó forgatásához Gábor az autósbolt után több munkahelyen megfordult hosszabb-rövidebb ideig, majd újra az alkatrészértékesítésben találta meg a számítását. Végül az első munkahelyére került vissza és egészen 2013-ig ott is maradt. Gábornak nincsen autószerelő szakmája, de azért időközben kitanulta a hegesztő szakmát annak reményében, hogy minősített hegesztőként majd külföldön próbál szerencsét. Ebből aztán nem lett semmi, mert egy bátaszéki szerviz megkereste egy állásajánlattal, amit elvállalt és a műhely forgalmát rövid idő alatt sikerült megdupláznia. Az autóklímák szereléséről is van papírja, de Gábor tulajdonképpen egész emberként, mint menedzser viszi a szervizt. Ennek nem az az oka, hogy fél, hogy piszkos lesz a keze, hanem azt a bizonyos két lovat nem tudja megülni egyszerre. 2015-ben született meg az elhatározás, hogy meg kell próbálni egyedül, saját vállalkozásban. Kalandozásai során egy olyan használt autó kereskedésben is dolgozott, ahol egy komplett műhely csaknem kihasználatlanul állt. A két emelővel és egy aknával ellátott épületet kibérelte, megvásárolták a szükséges szerszámokat és beindult a munka. Előbb egy, aztán hamar két szerelővel folytatták a szolgáltatást. Az ügyfelek első körben a saját ismeretségi körből kerültek ki, majd híre ment a minőségi munkának és egyre több kliens kereste meg őket. A 2016-os év végére a két emelőre és az aknára is külön munkatárssal rendelkeztek. Hamar kinőtték a műhelyt Az induló helyszínen a végén már az udvaron, egy fedett részen is folyt a munka, de 2017-ben látszott már, hogy váltani kell. Ekkor találták a jegenye sori telephelyet, amely annak előtte Fiat, majd Citroën márkakereskedés volt. Előbb bérleti konstrukcióban használták, majd 2019. év végétől némi hitellel került saját tulajdonba. A jelenlegi, Jegyenye utcai szervizközpont ügyféltere A mostani telephelyen mára 5 javítóállás áll rendelkezésre és most már itt is van kinti emelő egy ponyvával fedett helyen, ahol természetesen megoldott a vízelvezetés, tisztítás. Élet a Q-Service kötelékében A Q-Service szervizhálózathoz már a költözés előtt csatlakozott a vállalkozás. Az Inter Cars védőszárnyai alatt működő hálózat vezetőjéhez korábbi személyes kapcsolat fűzte Gábort, aki, amikor megtudta, hogy ő a tulajdonosa Siófok legújabb szervizének, azonnal megkereste ajánlatával. Gábor azt mondja, hogy nem csak az ajánlat volt vonzó, de a még a hálózat vizualizációs elemeinek színe is passzolt a Centrum Autó színeivel. A Centrum Autó a Q-Service-hez való csatlakozás előtt is vásárolt már az Inter Cars-tól alkatrészeket, a minőség garanciája tehát adott volt. A havi forgalmi követelmények sem voltak elrettentők, így hát kezet ráztak az együttműködésre. Sok hely van odabent... A csatlakozás utáni első nagy előrelépést a szerviz és a munkatársak megjelenésének egységesítése jelentette. Bár jó boltnak nem kell cégér - tartja a mondás – de azért nem árt, ha az utca felől nézve is bizalomkeltő egy műhely, egységesek a táblák, tájékoztatók, rendezett a környezet. A műhely, pontosabban az ügyféltér színvilága pedig abszolút rímel a Q-Service hálózat színeire, a piros-fekete-fehér kombináció jó összhangot és hangulatot teremt. A kollégák megjelenése is egységes és igényes lett. A Q-Service a csatlakozást követően azonnal ellátta az összes alkalmazottat a megfelelő minőségű munkaruházattal, ez a tagsághoz jár. A megrendelések után járó bónuszpontokat pedig arra használják, hogy a szükséges garázstechnikai eszközökkel felszereljék a műhelyt. Ezekre általában 90 napos kiegyenlítési határidőt ad a központ, amibe mindenképpen beleesik egy negyedéves bónuszpont elszámolás, amiből Gáborék tulajdonképpen csaknem teljes egészében ki tudják egyenlíteni a berendezések árát. Így került a Centrum Autó műhelyébe többek között egy automataváltó olajcserélő berendezés, egy négyoszlopos emelő és több diagnosztikai műszer is, a hozzájuk tartozó szoftverekkel együtt. A fejlődés nem állhat meg A szervizvezető folyamatosan nyomon követi az aktuális pályázatokat, megragad minden lehetőséget, hogy fejleszteni tudja a vállalkozását. Ezen kívül a korral haladva nagyon komolyan fejlesztik a hibrid járművekre vonatkozó tudásukat, sőt, országos szinten másik kettő, kifejezetten a Volvo típusokra, beleértve a hibrid modelleket is, specializálódott szervizzel együttműködve, egymást a tapasztalatokkal segítve alakították ki márkaszerviz színvonalú, de kedvezőbb árú szolgáltatásaikat. ...de még odakint a sátortető alatt is zajlik a munka. Ha a Balaton környékén bárkinek autószervizre lenne szüksége, a Cetrum Autó szolgáltatásait bátran ajánlja az autószektor.hu csapata. Cikkünk az Inter Cars támogatásával jelent meg.

A nézők közé csapódott egy Lada a roncsderbin - videón a baleset, vádemelésnél tart az ügy

2020.11.11.
A férfit maradandó fogyatékosságot eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják. A vádirat szerint a faluban több mint húsz éve rendeznek hagyományőrző jelleggel roncsderbit. A vádlott önkormányzati dolgozóként a település által tartott rendezvények irányítását látta el, feladatai közé tartozott a verseny szervezése is. A roncsderbi ugyan nem szerepelt a nemzeti szövetség versenynaptárában, azonban ugyanazok a biztonsági szabályok vonatkoztak rá. Fotók: Török János, delmagyar.hu - a képre kattinva videó indul. A 2018. május 1-jén rendezett verseny előtt a vádlott helyszínbejárást tartott, ellenőrizte a pálya minőségét, kialakítását, a roncsderbi biztonságos lebonyolításához szükséges eszközöket, és a körülményeket az előírt szabályoknak megfelelőnek találta. A verseny egyik délutáni futamában, közvetlenül a rajt után az egyik versenyző autója egy ütközést követőn a földsáncnak hajtott, majd a levegőbe emelkedett, egy távolabbi földdombnak ütközött a szalagkorláton túl, és a nézők közé csapódott. A jármű hat nézőt sodort el, egyikük súlyos, maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett, öten könnyebben sérültek meg. A vádirat szerint a balesetet az okozta, hogy a kanyart határoló földsáv, ahol a baleset bekövetkezett, nem volt elég meredek, így az ütközést követően a levegőbe emelte az autót, ahelyett, hogy visszavezette volna a pályára. Az ügyészség szerint a verseny rendezésével megbízott vádlott hanyagságból a versenyszabályzatban rögzített előírásokat megszegve veszélyeztette a nézők életét, testi épségét - tudatta a csoportvezető ügyész.
Címkék: 

Vendée Globe - Sorel az élen, Tripon visszafordult

2020.11.11.
A mezőny eleje dél-nyugati szélben húsz csomó fölötti (40 km/ó) sebességgel vitorlázik, míg a többiek kicsit északabbra 30 csomósnál erősebb (55 km/ó) szélben haladnak az erősen hullámzó óceánon. Armel Tripon (LíOccitane en Provence) visszafordult La Coruna felé, mert gondja akadt az árbócával. "A vitorla a fedélzetre zuhant, de javítható, van vele munka" - közölte a versenyigazgatóság. Fotó: 24heures.ch A javításhoz Triponnak fel kellene másznia az árbócra, de a nagy hullámokban és az erős szélben ezt nem tudja megtenni, ezért szélvédettebb helyre hajózik, csütörtökre várják Spanyolország észak-nyugati részére, a galíciai város közelébe. A francia vitorlázó, aki először vesz részt a versenyen, 22. volt, mielőtt irányt váltott. A 33 fős mezőny - benne 22 francia, négy brit, két német, valamint egy-egy spanyol, svájci, japán, olasz és finn vitorlázóval - az elmúlt hét utolsó napján a franciaországi Les Sables díOlonne kikötőjéből indult útnak. A rajtot, amely 2016-ban több mint 300 ezer embert vonzott a helyszínre, a járványhelyzet miatt nézők nélkül rendezték. A földkerülő vitorlásversenyek közül a Vendée Globe a legnehezebb: az indulóknak 18 méteres, egytestű hajójukkal egyedül, kikötés és külső segítség nélkül kell megkerülniük a bolygót. A versenycsúcsot a francia Armel Le Cléach tartja, aki a legutóbbi földkerülést 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperc alatt teljesítette. Fa Nándor az 1992-93-as Vendée Globe-on legjobb nem franciaként az ötödik, 2016-17-ben pedig a nyolcadik helyen végzett, ezt követően jelezte, ez volt az utolsó óceáni versenye. 
Címkék: 

Életveszélyes roncsrakománnyal hajtott volna fel az autósztrádára - fotók

2020.11.11.
A gépkocsit a járőrök az M6-os autópálya ráckeresztúri felhajtójánál észlelték, amint a főváros irányába közlekedik. A jármű platóján elhelyezett autóroncsokból álló rakomány nem volt megfelelően rögzítve, azonban a rendőrök még időben észlelték a szabálysértést és megakadályozták, hogy a közlekedés biztonságát veszélyeztető ercsi gépjárművezető az autópályára felhajthasson. Az egyenruhások a felelőtlen autóst megállították és vele szemben helyszíni bírságot szabtak ki.     Fotók: police.hu    

A Hyundai megvásárolná a Boston Dynamics robotfejlesztőt

2020.11.11.
A Bloomberg hírügynökség értesülése alapján a mintegy egymilliárd dollárra becsült tranzakció keretében a dél-korai Hyundai autógyár teljes ellenőrzést kapna a Boston Dynamics robottechnológia vállalat felett. A források szerint a tárgyalások folyamatban vannak és egyáltalán nem biztos, hogy sikerrel zárulnak. A hírügynökség érdeklődésére a három vállalat egyike sem erősítette meg az értesülést. Fotó: MTI/EPA A Hyundai email üzenetben közölte, hogy "folyamatosan keresi a befektetési és együttműködési lehetőségeket". A Boston Dynamics pedig azt közölte, hogy "fejlesztési eredményei folyamatosan felkeltik potenciális befektetők és együttműködő partnerek érdeklődését". A Boston Dynamics technológiai fejlesztő vállalatot a Massachusetts Institute of Technology műegyetem alapította a 90-es években és önállóan működött egészen 2013-ig, amikor felvásárolta a Google. A SoftBank tulajdonába pedig 2017-ben került át a cég. A Boston Dynamics magas innovációs tartalmú, de csekély kereskedelmi értékkel bíró fejlesztési eredményeket ért el működése során és jelenleg sem dolgozik nyereségesen. A Hyundai viszont magas használati értékkel rendelkező gyári összeszerelő robotokat állít elő.
Címkék: 

Négy évre eltiltották dopping miatt a MotoGP elitkategóriás versenyzőjét

2020.11.11.
A 31 éves olasz pilóta doppingtesztje tavaly november elején a Malajziai Nagydíjon hozott pozitív eredményt, szervezetében a szteroidok közé tartozó drosztanolont mutatták ki. A Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) december közepén felfüggesztette Iannone versenyzési engedélyét, majd április elején másfél évre eltiltotta. Ezt követően a sportoló és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is a CAS-hoz fellebbezett. Előbbi állítása szerint véletlenül, szennyezett hússal került szervezetébe a tiltott szer, ám a CAS keddi ítéletének indoklása szerint az olasz versenyző nem tudta bizonyítani mindezt, ezért tiltották el 2019. december 17-től kezdődően négy esztendőre. Iannone a 16. helyen zárta a tavalyi idényt a MotoGP-ben, amelyben 2013 óta indul, ezalatt egy futamon, a 2016-os Osztrák Nagydíjon győzött. A 2015-ös vb-sorozatban szerepelt a legjobban, akkor ötödikként zárt. 
Címkék: 

Négy halálos, köztük egy cserbenhagyásos baleset történt kedd késő estétől szerda hajnalig

2020.11.11.
Elgázoltak egy gyalogost a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőkelecsényben kedd este, balesetet okozó autó sofőrje segítségnyújtás nélkül továbbhaladt, miután elütötte az asszonyt. Az áldozat a kórházba szállítása közben elhunyt. A rendőrök rövid időn belül megtalálták az autót, és azonosították a baleset idején benne utazókat.    Fotó: MTI/Mihádák Zoltán Autóval ütközött és meghalt egy motoros Budapesten, a II. kerületben kedden este. A segédmotoros eddig tisztázatlan körülmények között taxival ütközött a Kacsa utca és a Horvát utca kereszteződésében. A kismotort vezető férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.    Dömsöd belterületén közlekedett egy személygépkocsi november 10-én késő este, amikor eddig tisztázatlan okból egy ház falának ütközött. Az autó sofőrjét a mentők munkatársai a helyszínről kórházba szállították, azonban később belehalt sérüléseibe. A Ráckevei Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.   Eddig tisztázatlan okból és körülmények között november 11-én 5 óra körül Pécs külterületén, a 6-os számú főközlekedési út 204-es kilométerszelvényében egy Pécs felől Szentlőrinc irányába haladó kistehergépkocsi elütött egy, az út szélén gyalogosan közlekedő férfit.   A baleset során a 65 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszon félpályás útlezárás van érvényben, a forgalom rendőri irányítás mellett halad.    

Nagyobb hatótávval érkezik a Renault Twingo Electric

2020.11.11.
Gyakran még mindig szkeptikusak vagyunk az elektromos autók hivatalos közölt hatótávjával szemben, hiszen nem egyszer fordult elő, hogy a való életben nem voltak képesek teljesíteni azt. Persze ezen valamennyit puhítottak az újfajta mérési módszerek, de az még ma sem megszokott, hogy a piaci bevezetésére egy villanyautónak az eredetileg tervezettnél is nagyobb lesz a hatótávja. Most mégis ez a helyzet a Renault Twingo Electric-kel, ami az apró 22 kWh-s akkumulátorcsomagjával is 190 km-re lehet képes változó körülmények között a WLTP mérése szerint, míg városban akár a 270 km-t is elérheti. A Zoéból is ismerős R80 motor 81 lóerős, és 160 Nm azonnali nyomatékot biztosít a Twingo apró testének, ami ráadásul a hátsó tengelyt hajtja. Végsebességét 135 km/h-ban korlátozták, míg a 0-100-at meglepően lassan, 12,9 másodperc alatt futja meg. Egy villanyautó úgysem a nagy tempókban erős, hanem a lámpától való kigyorsításban. Háromállású rekuperáció szintjét a „váltókarral” változtathatjuk majd. B3-as módban megvalósítható az egypedálos üzemmód. Franciaországban már az árai is ismertek. A csúcsmodell Vibes limitált széria átszámítva 9,6 millió forint, amiért többek között egyedi narancs fényezést, díszcsíkokat és 16-colos könnyűfém felniket is adnak.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója