- Jövőre tovább bővülhet Budapesten a Mol Bubi közbringarendszer, újabb állomásokkal és kerékpárokkal bővítik a hálózatot, és a tervek szerint további területeket is bekapcsolnak a szolgáltatásba, egyebek közt Óbuda központi részét - írta a napokban a Világgazdaság.
- A Ford jelentősen növelte eladásait az amerikai autópiacon októberben, míg a a Fiat Chrysler és a GM értékesítése csökkent. A "Detroiti Hármak" közül kettőnek az októberi eladáscsökkenése várható volt szakértők szerint a szeptemberi kiemelkedően jó adatok után.
Az csak a szerencsének köszönhető, hogy a nagy forgalmú pályán a sötétben nem gázolta el senki a Volkswagenből kizuhant 40 év körüli férfit.
- A Fővárosi Közgyűlés a múlt héten döntött arról, hogy 2019 végéig 5,7 milliárd forintos állami támogatásból megvalósítja a 700 férőhelyes Hermina Garázs projektet a Vidámpark helyén.
A Ferrari könnyen válságba kerül egy-egy rossz eredmény, vagy váratlan kisiklás után, a gödörből pedig csak nehezen tud kimászni – jelentette ki a csapat korábbi mérnöke, Toni Cuquerella miközben a vörösök és Sebastian Vettel 2017-es szezonját elemezte.
A wales-i versenyző a maratoni hosszúságú szombati nap után is közel egy perccel vezet az összetettben. Sébastien Ogier a második helyre jött fel, ezzel egyre nagyobb az esélye, hogy vasárnap bajnoki címet szerez.
A Ferrari német versenyzője az utolsó pillanatban győzte le Max Verstappent a mexikói időmérőn.
A fogyasztók kérték, és ha ők kérték, akkor megkapják: íme az Opel X-családjának harmadik tagja.
A lipcsei üzem nagyszabású ünnepségén pedig Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke a létesítmény egyedülálló akkumulátortelepét is rendszerbe állította.
A Red Bull holland pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnokság Mexikói Nagydíjának harmadik szabadedzésén szombaton.