oxxo

Keszthelyi Vivien három serleget is hazavihetett a MNASZ-gáláról

2015.12.21.

Keszthelyi Vivien, Magyarország egyik legtehetségesebb fiatal autóversenyzője, a szombat esti MNASZ díjátadó-gáláról három kupával térhetett haza, miután sikeres évet zárt a Suzuki Swift Europe Cup idei, 2015-ös szezonjában.

Amellett, hogy megkapta az összetett harmadik helyért járó serleget, Vivient díjazták a „Hölgyek” kategóriában elért első, és a „Junior” kategóriában elért második helyért.


Vivien karrierje szempontjából remek évet tudhat maga mögött, miután 2015-ben a Suzuki Swift Europe Cup mezőnyében bebizonyította, hogy tehetségével és tudásával megállja a helyét a férfiak által uralt sportágban.

A fiatal autóversenyző idén többször is a dobogó tetejére állhatott, bizonyítva tehetségét és rátermettségét nem csak a magyar közönségnek, hanem számos külföldi rajongójának is.


- A számomra legemlékezetesebb verseny minden kétséget kizáróan a szeptemberi hungaroringi volt, mivel hazai közönség előtt sikerült nyernem. A szurkolók biztatása és buzdítása végig erőt adott nekem, így nagyon örültem, hogy győzelemmel tudtam nekik meghálálni ezt a szeretet – mondta Vivien.

A fiatal lány, aki december elején töltötte be 15.életévét, ugyanakkor nem akar hátradőlni, hiszen gőzerővel koncentrál és készül már a jövő évre, ahol rengeteg kihívás vár még rá. – Jelenleg még nem tudom biztosan, hol folytatom tovább a pályafutásomat, de egy valamit megígérhetek: sokat fognak még hallani rólam az ellenfelek – tette hozzá Vivien.

 

Az oldal fő támogatója