e-mobilitás

Elektromos buszos mintaprojekt indul Magyarországon

2020.08.18.

Zöldbuszos mintaprojekt indul nyolc magyar városban, az elektromos buszok beszerzéséhez, forgalomba állításához az állam összesen 800 millió forint támogatást biztosít a demonstrációs projektben részt vevő hét városnak, illetve a finanszírozási mintaprojekt keretében külön  800 millió forintot Debrecennek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Elektromos BYD busz gördül ki a komáromi gyárból

Kaderják Péter hozzátette, hogy először Debrecenben indul a projekt, a város legalább 12 elektromos busz beszerzését vállalta. A Zöld Busz Program 2020-21-es forrásaira októberben írnak ki 4,2 milliárd forint keretösszegű pályázatot. A programban tíz évre átlagosan 20 százalékos támogatást ad az állam, de annak indulásakor ennél nagyobb intenzitású támogatást is vállal - mondta. Hangsúlyozta: a program céljai között szerepel, hogy a magyar részarány elérje a 60 százalékot a buszgyártásban.

Az államtitkár az elektromos autók vásárlására adott támogatásról elmondta: tart a beadott pályázatok elbírálása. Több mint 1700 pályázat érkezett, amelyből eddig több mint 1500 volt sikeres - tette hozzá.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója