előzés

150 km/h-val előzgetett friss jogsival, súlyos baleset lett a vége - videó

2026.03.13.

Vádat emeltek egy fiatalkorú fiú ellen, aki a vád szerint friss jogosítvánnyal, jelentős sebességtúllépéssel okozott súlyos balesetet Turán.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség közleménye szerint a Heves vármegyei fiatal 2024 júliusában szerezte meg a vezetői engedélyét. Nem sokkal később, 2024 augusztusában már autót vezetett Turán, ahol a megengedett sebességet jócskán túllépve, közel 150 km/h-val haladt.

A vádirat szerint a fiú két előtte haladó autót próbált megelőzni, azonban nem tartott megfelelő oldaltávolságot.

Ennek következtében az egyik jármű hátsó részének ütközött. A vétlen autó az ütközés hatására lesodródott az útról és az árokba borult.

A baleset itt még nem ért véget: a fiatal sofőr ezt követően – szintén a nem megfelelő oldaltávolság miatt – a másik előzött járműnek is nekiütközött. Ez az autó az útról lesodródva egy ház kerítésének csapódott.

 

A felborult személyautó vezetője a balesetben maradandó fogyatékossággal gyógyuló sérülést szenvedett, utasa pedig könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség a fiatalt maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Az ügyben a Gödöllői Járásbíróság hoz majd döntést.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
ügyészség
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója