járműtörténelem

Ilyen volt Párizs autós élete száz évvel ezelőtt

2026.05.27.

Az újságcikk bemutatja Párizs autós életét az 1920-as években. A városban csak  taxiból 12 ezer közlekedett, szemben Budapesttel, ahol összesen mintegy 5 ezer jármű volt. Megtudhatjuk, hogy virágzott a benzincsempészet, lakóautóvá alakított Citroën C4 camionnette járművekben kirándultak...

 

Szerző: Bánffi Tibor

Az „Automobil Sport” magazin 1926. 1. évfolyam 8. számából idéztünk.

Párizs, az autóváros: ismeretlen szerző írása

Nem először vagyok Párisban, mégis mindannyiszor meg kell állanom egyes helyeken, hogy csodálkozzam. Lehet, hogy London és New York nagyobb és impozánsabb, de az automobilizmus szempontjából mégis csaknem minden új Párisból indul ki. Mindenekelőtt nézzük az utcát. Hol marad ehhez Budapest az 5000 gépjárművével. A nagyobb és forgalmasabb utakon négyesével-hatosával futnak ide-oda az automobilok ezrei.

Párizsi forgalom

Azt hiszem, egyik sem jönne haza ép kézzel és lábbal. Párisban a kocsiút tényleg a járműveké. A gyalogosoknak éppen elég hely jut a járdán. Itt ugyan nem látni gyalogost őgyelegni, újságot olvasva kezében, mint Budapesten az Andrássy-úton. Gyülekeznek a legforgalmasabb terek kellős közepében, mint nálunk a Nyugatinál. Ez az idő Párisban már régen elmúlt.

Párisban magában ma 12.000-re tehető a taxik száma. Ezen szám 60-70 százaléka Citroen, a többi Renault. A magánautók hatalmas százaléka Renault Általában a kiskocsié ma a világ, nagykocsit csak az igazán gazdag emberek vesznek.

Párizsi taxik

A párisi utca egyik érdekessége a női sofőr. A nő, itt is nő. Ha azt mondod neki vezetés közben, hogy ma kissé sápadt, azonnal előveszi a púdert meg a pirosítót és egyik kezével a kormányt fogva elvégzi azt, amit esetleg más odahaza.

A franciák egyébként igen érdekesen oldják meg a karambolok elintézését. Hacsak nem nagyon komoly a dolog, úgy felírják egymás számát és a biztosító intézetet, ahol a kártevő biztosítva van. És már mennek is tovább, mintha mi sem történt volna. A biztosító társaságok pedig fizetnek, mint a köles. Felírásról aztán szó sincs. Ha Párisban egy forgalmasabb helyen a rendőr felírna valakit, megállana az egész forgalom. A rendőrök különben sokkal mulatságosabban veszik a helyzetet és mégis alig van baj.

Rendőr Párizsban

Szemtanúja voltam egy esetnek. Egy kereszteződésnél leinti a rendőr a forgalmat, hogy a mellékutcából helyet engedjen az ott várakozóknak. Alig áll meg az utca és felsorakoznak a kocsik négyesévei-ötösével, midőn egy kis sportkocsi őrületes hanggal és annál nagyobb speeddel kiugrik a rendőr mellett és mintha mi sem történt volna, elrohan. A bajszos francia csípőre teszi kezét, megcsóválja a fejét és „Micsoda szemtelenség” megjegyzéssel intézi el az esetet. Felírásról szó sincs. Elgondolom, mi lenne ebből Pesten. Vinnék az egész társaságot a Mosonyi utcába, a dutyiba. Jól néznénk ki, ha Párisban minden füstölő autót leigazoltatna a rendőr. Megállana egész Páris forgalma. Ilyen kicsiségre aztán itt igazán nem néznek.

A legnagyobb veszélyt ma Páris utcáin a lovaskocsik, a nővezetők és az autóbuszok rejtik magukban. A hatalmas buszok néger sofőrökkel néhol őrületes iramban száguldanak végig az utakon.

Szombat délután és vasárnap egész Páris kirándul. Különösen ünnepnapon a kocsik ezrei rohannak 30—90 km., vagy még ennél is gyorsabban, hogy minél hamarább elérjék kirándulásuk célját. Sokan lakóautóvá alakított Citroën C4 camionnette járművekben matracokon töltik az éjszakát.

Citroën camionnette lakóautóvá alakítva

Utak szempontjából Franciaország szenzációja ma a „Route Autodrom". Ez a 200 kilométeres aszfaltos autópálya Deauvillet, a világhírű fürdőt köti össze Párizssal.

Egyébként a franciaországi országutak egészen más stílusban épültek, mint mifelénk. Itt sokkal gyorsabban közlekedhet az ember, mert az utak rendszerint a falvak mellett vezetnek. Nem kell tehát lelassítani. A kis falvakba aztán egy külön mellékút vezet.

Ma egyébként mindenütt Bugatti-láz van. Minden bolond franciának van már Bugattija. Úgy látszik azonban, kezd kifogyni a bolondok száma, mert a java már összetörte magát és most a Bugatti-gyár egy új típust hoz ki. Az új Bugatti-típus a régi 8 hengeres 2 literesnek lesz egy szolidabb és lassúbb mása.

9. Ábra. Bugatti

Érdekes még Párisban a benzincsempészés. Magában a városban drágább a benzin, mint a városon kívül. Tehát mindenki kifut a vámon túl és ott szerzi be szükségletét. A vámnál és kifelé be kell jelenteni, mennyi a benzined. Persze mindenki 1-2 litert mond. Ha kiderül a turpisság és többet hozol be, mint ami a tankban volt, azért vámot fizetsz.

A benzin egyébként mindenütt jóval olcsóbb, mint Magyarországon. Strasbourgon és Németországon keresztül jöttem haza Budapestre. Az utak Franciaországban isteniek, Németországban jók, Ausztriában időnként pocsékok. A magyar határon kezdődik a Balkán. Szuronyos finánc ül a kocsiba és kísér be Budapestre.

Itthon vagyok ismét Budapesten. Az ember megbolondul. Hol vagyunk? Budapesten. Füstölt! Gyorshajtás stb. Piszkos a számtábla. Isten tudja, hányféle kihágás, amiről külföldön az embernek fogalma sincs.

A képeket a mesterséges intelligencia generálta

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója