Voyah Stellantis

Míg múlt héten csak annyi hír érkezett, hogy szorosabb együttműködésre léphet a Dongfeng és a Stellantis, mostanra már egész pontos részleteket is tudunk a váratlan összefonódásról. A hír különösen azért meglepő, mert az egykori PSA és FCA autómárkáit tömörítő Stellantis csoport már rendelkezik részesedéssel egy kínai startup autómárkában, aminek az európai értékesítési jogaival is ők rendelkeznek. Mostantól azonban úgy tűnik, hogy nem csak a Leapmotor, de a négy legnagyobb állami kínai autógyártók egyike, a Dongfeng is kiélvezheti a Stellantis kereskedői és szerviz hálózatát, no meg persze annak kihasználatlan gyártási kapacitásokkal rendelkező gyártósorait.

Ugyanis úgy tűnik, hogy az új cégben 51%-ot tulajdonló Stellantis nem csak a gyártási kapacitást adja, de ők felelnek majd a mérnöki, értékesítési és importőri háttérért is Európában. Eddig viszonylag megkérdőjelezhető módszerekhez folyamadott a Dongfeng az európai terjeszkedés során, de most végre stabil útra térhetnek a Voyah prémium almárkájukkal. Noha hivatalos megerősítés még nem érkezett, helyi sajtóértesülések szerint nagy eséllyel a Rennes-i gyártósoron készülhetnek majd az új Voyah termékek Nyugat-Franciaországban, ahol jelenleg csak a C5 Aircrosst gyártják, pedig egykoron évi 400 000 autó gyártására is képes volt.

Egyébként az egykori PSA és a Dongfeng együttműködése hosszú múltra tekint vissza. Amikor még csak együttműködéses rendszerben lehetett nyugati autókat értékesíteni Kínában, akkor a Dongfeng hálózatán keresztül értékesítették a Peugeot és Citroen modelleket Kínában. Most ezt kaphatja vissza a Dongfeng azzal, hogy a helyi gyártásnak köszönhetően kikerülheti az európai extra vámokat. Az első modelljük a Voyah Courage SUV lehet, amit már most is kapni egyébként Európában, de a bizonytalan importőri háttér miatt egyelőre nem tudhatnak túl nagy eladásokat magukénak. Mostantól azonban a helyi gyártás és a tapasztalt háttér ösztönzően hathat a vásárlókra.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!