premier

Bumfordi országúti serpák

2026.07.15.

Mosolyra születtek, hasznosak, divatosak, pedig elődeik 80 évesek.

 

„Elvileg bármilyen veterán autó feldolgozható, vagyis reinterpretálható, de csak kevés modell esetében van ennek igazán értelme.” Az időben való oda-vissza ugrálás és egy klasszikus karosszéria újratervezése többször is sikerült az Olaszországban élő magyar származású Obersdorfer Dávidnak.

A 80 éves francia furgon kedvelt alap a retrós álmok megvalósítására. Európa egyik legkarakteresebb haszonjárművéhez 2017. óta kínált átalakító készletet két fiatal vállalkozó. Az alap a Jumper, mely néhány órás öltöztetés után klasszikus H-formát ölthet.

Az 1947-ben bemutatott ősnek Fabrizio Caselani és David Obendorfer tervezett másfél tucat idomból álló kittet, a karosszériaelemekkel bármelyik normál Citroën Jumper/Fiat Ducato/Peugeot Boxer/RAM ProMaster modell átalakítható.

De nem állt meg egy modellnél a Carrozzeria Caselani párosa, mert a 2CV Furgonettet, vagyis a Kacsa dobozos változatának kittjét is elkészítette.

A Citroën három éve mutatta be a düsseldorfi Caravan Salonon a Type Holidays nevű furgonját, mely az ős Type H modellt idézi és a kortárs Spacetourer-re épül.

Obersdorfer Dávid 2001-ben végzett a Magyar Iparművészeti Egyetem ipari formatervező szakán. Diplomamunkaként a Fiatnak tervezett négytagú modellcsaládot, egy évvel később szakmai gyakorlatra hívták az Alfa Romeo-hoz, majd az Officina Italiana Design-nál dolgozott Bergamóban.

Ahogy a személyautóknál, úgy a furgonoknál is tovább hódít a retró, a legendás Citroën H után itt a Morris J, melynek első sorozatgyártását 1949-ben indította el Nuffield Organization. A féltonnások mezőnyében sokáig sikeres volt a Morris J, melyet 1961-ig gyártott a British Motor Corporation.

A furgon mindkét oldalán tolóajtók voltak, az 1476 köbcentis, négyhengeres benzinmotor a kortárs Morris Oxford luxusmodellből érkezett és háromfokozatú sebességváltón a hátsó kerekeket hajtotta.

A furgont 1957-ben frissítették, a JB felül szelepelt 1489 cc BMC B-sorozatú motort és négyfokozatú sebességváltót kapott. Az Austin jelvényes változata 1957-ben 101-es típus csak jelvényében és hűtőrácsában különbözött a Morris-tól. A furgonból 1961-ig 48,6 ezret gyártottak.

A 2026-os retó változat természetesen elektromos.

A Morris Commercial a Cheltenham-i EE West Show-nmutatta be a Morris JE-t, ami újabb lépés Nagy-Britannia egyik legikonikusabb haszongépjárművének sorozatgyártásához. Közben felvásárolta a szénszálas szerkezetek gyártására specializálódott Prodrive Composites céget, mert a JE villanyfurgon karosszériájának egy része kompozitból készül. Ez nem olcsó, de hosszútávú megoldás.

A moduláris platformra lehetővé teszi a zárt, pick-up és mikrobusz kialakítást.. Az ikonikus modell által inspirálva segít meghatározni a háború utáni korszak formavilágát, miközben fejlett elektromos technológiával és fenntartható anyagokkal egyéni stílusú haszongépjárművet hozzon létre. Az egy tonnás teherbíró képességű JE több, mint a közlekedési és szállítóeszköz, mert úgy tervezték, hogy inspiráljon.

Minden vonalat, minden felületet és a Morris JE minden részletét szándékosan formálták örömteremtőre. A lényeg, hogy megjelenése optimizmust inspiráljon, felkeltse a kíváncsiságot és látványa is örömet okozzon. Szóval a JE nem egyszerűen eszköz, hanem életmódválasztás, üzleti támogató és az ambíció napi kifejezése.

A karosszéria felület 17 alapszínt, négyféle tető-, oldal-, kerék- és hűtőrács‑színt, valamint 14 különböző belső árnyalatot kínál.

Ikonikus formája mögött a haszongépjármű-ágazat egyik legfejlettebb architektúrája található. Ez a világelső újrahasznosított szénszálas kompozit haszongépjármű-teste és könnyű alumínium alvázak architektúrája.

A lítiumion akkumulátor a jármű padlólemezébe kerül, így nem vesz el helyet sem az utastérből, sem pedig a raktérből. Az első JE a 60 kWh kapacitású akkumulátorral érkezhet, ami egy feltöltéssel 321 kilométeres útra képes, később lesz nagyobb hatótávolságú (421 km) variáns is a kínálatban.

Ezzel Nagy-Britannia egyik legkedveltebb autóipari termékét vezeti át az elektromos korszakba

Moduláris platformja lehetőséget ad pickup, minibusz és kemping változatokra. A furgon rakterében 6 köbméternyi árú fér el, hatótávolság egy töltéssel 300 mérföld/483 km. Fél óra alatt tölthető 20-ról 80 százalékra, szupergyors-töltővel elég 10 perc.

A fejlesztés, gyártástervezés és beruházás után jövőre elkezdhetik a 7 ezer megrendelt autó gyártását a Milton Keynes-i kompozitüzemben és a dél-walesi St Athanban.

A bemutatón így nyilatkozott Dr. Qu Li, az alapító-vezérigazgató:

A JE-t úgy tervezték, hogy az elkövetkező évtizedekben mosolyt csaljon az emberek arcára. A Morris JE képviseli mindazt, amit a haszongépjárművek jövőjének kellene lennie. Ez nem csak a képességről szól, hanem a kapcsolatról is. Nem csak a közlekedésről, hanem az identitásról is. Olyat hozunk létre, amire az embereknek nem csak szükségük van, hanem valóban vágynak rá.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója