1915. március 1-jén indult az első budapesti autóbuszjárat az Aréna út (ma Dózsa György út) és a Vilmos császár út (ma Bajcsy-Zsilinszky út) között az Andrássy úton át.
Európa legnagyobb autógyártója az idei prognózisban azonban az autópiac romló üzleti kondícióira hivatkozva a piaci várakozásoktól elmaradó növekedést helyezett kilátásba.
A külföldiek hátrányos megkülönböztetésével uniós jogot sért a tervezett német autópályadíj az Európai Bizottság szerint - írta pénteken a Der Spiegel című német hírmagazin.
A mostani projekt révén 150-nel nőtt a Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt. alkalmazottainak száma, de 2020-ig újabb 500 fős bővítést hajtanak végre.
Letöltendő börtönbüntetés kiszabását kezdeményezte a Kaposvári Járási Ügyészség az M7-esen Lamborghinivel száguldozó férfi ellen - közölte a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
Csaknem ezren kérték vissza megyei matricára kifizetett pénzüket hétfő délutánig az állami útdíjszedőtől, ahol úgy becsülik mintegy 20 ezer matricát váltanak vissza, vagyis 100 millió forintot kell majd visszafizetniük a március 15-i határidőig.
Idén a Nürburgringen lett volna a futam, de még nincs kizárva, hogy összejön a megállapodás Ecclestone és a tulajdonosok között.
Az új autókra 5 százalékkal, a használtakra 11 százalékkal emelkedett tavaly a casco biztosítás díja, viszont akik a biztosítási évfordulón olcsóbb biztosítóhoz mentek, azok 3,5 százalékot spórolhattak az éves díjon.
Hat év visszaesés után tavaly növekedni kezdett a román autópiac, a hazai járműgyártás azonban tovább csökkent - derült ki a 2014-es statisztikai adatokból, amelyeket csütörtökön ismertetett a román autógyártók és -importőrök szövetsége (APIA).
Idén már 1,267 millió autópálya-matricát értékesített a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt..