Megyei matrica

A megyei matricákat veszik a legtöbben

2015.01.29.

Idén már 1,267 millió autópálya-matricát értékesített a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt..

A Magyar Hírlap csütörtöki cikke szerint ezek közül a megyei matrica volt a legnépszerűbb, amelyből 563 ezret vásároltak az autósok. A heti matricából 437 ezer, az évesből 185 ezer, a haviból pedig 82 ezer fogyott. Az eladási listát Pest megye vezeti, mivel itt a legsűrűbb az autópálya-hálózat, ezt követi Fejér, majd Győr-Moson-Sopron megye. 

A kormány az idén is jelentős összeggel számol a költségvetésben az útdíj bevételekből: a büdzsében a matricaértékesítésekből tervezett bevétel nettó 34,5 milliárd forint, a három és fél tonnánál nehezebb gépjárművekkel közlekedőktől pedig 149 milliárd forintra számít a kabinet.

Január 1-jétől változott az úthasználati rendszer a megyei matricák bevezetésével, illetve az útdíjköteles hálózat kibővítésével - emlékeztet a lap. Mivel azonban bizonyos szakaszok fizetősek lettek, az érintett települések egy része ezt nem tartotta elfogadhatónak, és politikai szinten is kiéleződtek a viták. A kormány a múlt héten döntött arról, hogy a tesztidőszak végén, februártól, öt autópálya szakaszt ismét ingyenesen lehet igénybe venni. Hamarosan megjelenik az új útdíj rendelet, amely a február 1-jén hatályba lépő változtatásokat tartalmazza - írja az újság.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....