2014.08.27.

Elfogadta a román kormány az autóstopot gyakorlatilag betiltó jogszabály tervezetét, de sürgősségi rendelet helyett törvénytervezetbe foglalta a módosítást, így a döntést a parlamentnek kell majd meghoznia - tudta meg az Új Magyar Szó (maszol.ro) portál szerdán a kormányülésen részt vevő Korodi...

2014.08.27.

Mintegy 800 millió forintos beruházással új elektronikai gyártócsarnokot épített Mezőtúron a RAFI Hungária Kft., amellyel 40 új munkahelyet teremtettek.

2014.08.27.

A magyarországi használtautó-piac 11,2 százalékkal nőtt az idén az első fél évben, főleg a 10 évnél idősebb járművek forognak.

2014.08.18.

Magyarországon az elmúlt öt évben alig változott a lopási statisztika, a tolvajok a legelterjedtebb márkákat részesítik előnyben.

2014.08.18.

Oroszország kész további importkorlátozásokat bevezetni, egyebek között akár gépjárművekre is, amennyiben az Egyesült Államok és az EU újabb szankciókat léptet életbe ellene - idézi a Moscow Times hírportál a Vedomoszty moszkvai napilap cikkét.

2014.08.13.

Bíróság elé állították a németországi Würzburgban azt a férfit, aki az elmúlt öt évben több mint 700 alkalommal lőtt rá járművekre a német autópályákon.

2014.08.10.

Egyre többen kelnek útra telekocsival nyaralni Magyarországon, az interneten keresve utastársakat az autóban a szabad férőhelyekre, az utazási költségek csökkentése érdekében.

2014.08.10.

Az üzemanyagpumpa hibája miatt rendelték el az akciót.

2014.08.10.

Jelentősen nőtt az idei második negyedévben a Rába árbevétele, ugyanakkor visszaesett a nyeresége - derült ki a győri székhelyű járműgyártó holding gyorsjelentéséből, amelyet csütörtökön, a Budapesti Értéktőzsde zárása után tett közzé.

2014.08.09.

E héttől aszfaltos úton közelíthető meg a székelyföldi Hargita hegység legmagasabb csúcsa, az 1801 méter magas Madarasi Hargita. A környék kedvelt célpontja a Magyarországról érkező turistáknak.

Seiten

 

Az oldal fő támogatója