használt autó

Még tart a használtautó-piac lendülete

2014.08.27.

A magyarországi használtautó-piac 11,2 százalékkal nőtt az idén az első fél évben, főleg a 10 évnél idősebb járművek forognak.

Mintegy 240 ezer gépkocsi cserélt gazdát a Datahouse adatai szerint, és minden jel szerint az aktivitás nem csökken, az év végéig akár 475 ezer jármű válthat tulajdonost. A Weltauto ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy az autócserék nem hoznak minőségi előrelépést, továbbra is főleg a 10 évnél idősebb járművekre van kereslet.

Az idén a június végéig tartó időszakban 239496 kocsi került új tulajdonoshoz, megközelítve a 2007-2008-as csúcsidőszakot. Akkor azonban még jóval több fiatal autó volt a piacon, és a vásárlások mindössze 34 százalékában volt 10 évnél idősebb a jármű. Mára ez az arány megváltozott: 2014-ben az eladott gépjárművek 64 százalékának kora meghaladta a 10 évet, és mindössze 12 százalékban döntöttek 5 évnél fiatalabb autó mellett a vevők - ismertették a közleményben. Hozzátették: a magyarországi autópark fiatalodását nem segíti az újautó-eladások alacsony szintje, valamint a külföldről beérkező idős autók áradata sem.

A használtautó-import ugyanis az első hat hónap során tovább emelkedett: amíg tavaly 30439 gépkocsit hoztak Magyarországra, addig az idén már 44115 érkezett be, ami 44,9 százalékos növekedés. A használtan forgalomba helyezett autók 60 százaléka öregebb volt 10 évnél. A közlemény idézi Frank Györgyöt, a Das Weltauto márkaigazgatóját, aki szerint szigorítani kellene a külföldi használt autók forgalomba helyezését a közlekedők és a környezet megóvása érdekében is.

Az első hat hónapban a használt járművek piacán Magyarországon az alsó-középkategóriás kocsik voltak a legkeresettebbek (76620 autó), a kisautókkal (64568 darab) együtt ez a két kategória adta az átírások 59 százalékát. A felső-középkategóriás autók iránt is nagy volt az érdeklődés, 37035 gépjármű cserélt gazdát ebben a szegmensben. Sportautóból 4008 tulajdonosváltás történt, emellett 1644 luxusautót értékesítettek másodkézből.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..