Volkswagen

Hivatalos fotón a vadonatúj Volkswagen T-Roc

2025.08.18.

A pár héten belül debütáló második generációban jelenik meg a Volkswagen-konszern első öntöltő hibrid hajtása.

A második generációs T-Roc első gyári fotóján a profilnézete látható, a részletek azonban az álcázómatrica miatt rejtve maradtak. Az mindenesetre látható, hogy a fényszórók és az egész orrkiképzés az az ID.3-ast idézi, a hátsó szélvédő pedig jóval laposabb szögben áll, mint a fél mérettel nagyobb, de azonos alapokra épülő Tiguanon. Összességében nem úgy néz ki a T-Roc, mint egy klasszikus SUV, sokkal inkább úgy, mint egy emelt futóműves kompakt.

Az új T-Roc nem csak a sikeres előd miatt kritikus fontosságú modell a Volkswagen-konszern számára, hanem azért is, mert ez lesz a vállalat első modellje, amely öntöltő hibrid (HEV) hajtásláncot kap. A hibrid crossover képes lesz rövid távokat tisztán elektromos hajtással megtenni, de ha lemerül az akkumulátora, akkor azonnal átvált benzines üzemre. Ha pedig nagy teljesítményre van szükség, akkor mind a két motor hajthatja a kerekeket. Az új öntöltő hibrid technológia különbözik a Volkswagen meglévő hibrid rendszereitől, amelyeket vagy kívülről is lehet tölteni (plug-in hibridek), vagy kizárólag vezetés közbeni elektromos rásegítéssel működnek (lágy hibridek), a tisztán elektromos működés lehetősége nélkül.

Később a Volkswagen modellekben használt MQB Evo platform elméletileg lehetővé teszi az új öntöltő hibrid hajtáslánc bevezetését olyan modellekben is, mint a Golf, Tiguan, Passat, Tayron, Audi A3, Seat/Cupra Leon, Cupra Formentor, Cupra Terramar valamint a Skoda Scala, Kodiaq és Superb.

Bár a Volkswagen már 2026-tól bevezeti a piacra az öntöltő hibrid technológiát, a dízelmotorok egyelőre továbbra is elérhetőek lesznek a főbb modelljeiben. A kínálatban való hosszú távú megmaradásuk azonban valószínűleg a vásárlói preferenciáktól és az új hibrid hajtáslánc sikerétől függ. Egyébként a két technológia nem igazán ellenfele egymásnak: az öntöltő hibrid igazi terepe a város, ahol a sok fékezés miatt sok energiát tud visszatáplálni, így hatékony a működése. Az eleve takarékos, de lassan bemelegedő dízel ezzel ellentétben ott van elemében, ahol keveset kell fékezni, például országúton és autópályán, így a hosszú utakra a lehető legideálisabb megoldást jelenti.

A T-Roc második generációjának internetes bemutatására augusztus 27-én kerül sor, még a szeptemberi Müncheni Autószalonon várható világpremier előtt. Nem ez lesz a Volkswagen egyetlen nagy dobása a szeptember 8-án nyíló IAA-n, várhatóan az ID 2X nevű kis elektromos szabadidő-autóról is ott hull le a lepel.

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója