támogatás
A Knorr‑Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. immár hat éve támogatja pénzadománnyal a XX., XXI. és XXIII. kerületek sürgősségi ellátásának fejlesztését. A Pesterzsébeti Mentőállomással folytatott együttműködés keretében a vállalat eddig 10 millió forint értékben járult hozzá ahhoz, hogy hatékonyabb betegellátást biztosíthassanak az itt dolgozó életmentők. Az adományoknak köszönhetően – melyeket részben eszközbeszerzésre, részben a munkakörülmények javítására fordítottak a mentőállomás szakemberei – gyorsult a mentés, javult a betegellátás minősége, valamint korszerűbbé vált az állomás berendezése is.

Az idei támogatás keretében a munkakörülményeket javító eszközök beszerzését finanszírozta a vállalat 2 millió forint értékben.
Az együttműködés megvalósulását ezúttal is az Országos Egyesület A Mosolyért Közhasznú Egyesület segítette. Az adomány felhasználásáról Szappan Szilárd, a XXI. Kerület és Környéke Mentőalapítványa Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke számolt be a november 5-ei átadó ünnepségen, melyen részt vett Nagy Tamás, a mentőállomás vezetője és Dr. Horváth Ákos, a Közép-magyarországi Regionális Mentőszervezet igazgatója is.
„A nagyvállalati felelősséget mi abban látjuk, hogy az embert, a helyi közösségeinket helyezzük a fókuszba. A Knorr-Bremse a világ egyik vezető vasúti és haszongépjármű fékrendszer fejlesztője és gyártója. Globálisan vagyunk jelen és globális a hatásunk. A nap elején, napközben és a nap végén azonban egyének utaznak a metrón. Férfiak és nők vonatoznak, metróznak és gyerekek mennek haza villamossal az iskolából. A Pesterzsébeti Mentőállomossal az emberi történetekben osztozunk. Mindennapi munkánkkal számos ember hétköznapjának vagyunk a részesei, az alakítói. Ezek a mi közös történeteink, az idő múlásával pedig az emlékeink. A támogatásunk során megvalósult fejlesztések több mint 500 000 ember ellátásának minőségét támogatják nap mint nap” – fogalmazott az adomány átadása kapcsán Veres László, a Knorr-Bremse Budapest ügyvezető igazgatója.
Szappan Szilárd, a XXI. Kerület és Környéke Mentőalapítványa Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke az együttműködés kapcsán kiemelte, hogy az elmúlt hat év következetes támogatása révén a vállalat nem csupán a mentőállomás dolgozóinak mindennapi munkáját könnyítette meg, hanem hozzájárult ahhoz is, hogy a helyi közösség biztonságosabb és gyorsabb sürgősségi ellátáshoz jusson. Az idei támogatással kapcsolatban azt hangsúlyozta ki, hogy az új bútorzat hozzájárul a munkakörnyezet fejlesztéséhez, valamint ahhoz, hogy a mentőegységek biztonságos és higiénikus körülmények között készülhessenek fel a napi feladatokra.