Bemutatók

Fotók: Toyota
2026 első felében suv és elektromos kínálatának nagyszabású megújítását ígéri a Toyota. A kompakt suv kategóriában új generációval jelentkezik az immár hibrid meghajtással is elérhető Aygo X. A 115 lóerős, 3,7 liter fogyasztású és 231 literes csomgterű mini már rendelhető, 7,65 millió forintos induló áron. Az eggyel nagyobb méretű kategóriában, a hibrid Yaris Cross mellé érkezik az elektromos Urban Cruiser, kétféle akkukapacitással, első és összkerékhajtással. Az akár 184 lovas, 400 kilométeres hatótávú B-suv 2026 tavaszától lesz rendelhető. A középméretű kategóriában – amelyben már eddig is többféle hajtásrendszerrel két típust, a Corolla Cross és a C-HR modellt kínálták – most megjelenik a C-HR+ jelű e-változat. A kétféle akkumulátorral, kétféle fedélzeti töltővel, valamint összkerékhajtással is rendelhető újdonság modellváltozattól függően akár 343 lóerőt és 600 kilométeres hatótávot teljesít. A CH-R+ típusra december közepétől fogadnak el előrendelést, az első darabok érkezése tavasszal várható.

A nagyméretű suv kategóriában három vadonatúj modell, az öntöltős hibrid és plug-in hibrid RAV4, továbbá az akkumulátoros, nagyméretű, furgonos bZ4X Touring újítja meg a kínálatot. Ez utóbbi alaptípusa, a bZ4X akár 569 kilométeres hatótávval és 343 lóerős teljesítménnyel már rendelhető. A kocsi 17,535 millió forintos vételáron startol, s az év elején jelenik meg a Toyota szalonokban. Mindezek mellett jön az új Hilux is, elektromos és lágy hibrid motorral egyaránt. E kisteherautóról és áráról későbbre ígértek tájékoztatást.

Ami a Toyota prémiummárkáját, a Lexust illeti, itt a nagyméretű suv-kategóriában a vadonatúj RZ az egyik már rendelhető jövő évi újdonság. A méretes városi terepjáró modellváltozattól függően lehet 408 lovas és 560 kilométeres hatótávú, vételára 26,4 milliós forintnál kezdődik. Nem kevésbé látványos újdonság az új felsőkategóriás ES luxuslimuzin, amely méretében a már eggyel magasabb osztályba tartozó LS-el verseng. Az öntöltős hibrid meghajtás mellett, tisztán elektromos motorral is elérhetők lesz ez a limo, várhatóan jövő májustól kezdve, 28,7 millió forintos kezdőáron. A Lexus megjegyzi, hogy cégautó-kedvezménnyel a nettó ár 20 millió alá kerül, így az állami elektromos autótámogatás is igényelhető rá, éppen úgy, mint az RZ-re.

A modellújdonságokat bekonferáló múlt heti sajtótájékoztatón a Toyota Magyarország szakemberei sokféle számsorral illusztrálták, hogy a japán autógigász nemcsak a nagyvilágban, hanem itthon is szinte minden személyautó-kategóriában az élenjárók közé tartozik. 1997 és 2025 között, a magyar újautó-piacon összesen 82 ezer elektrifikált Toyota négykerekű talált gazdára. Az idén, január és október között a kivonásoktól megtisztított, regisztrált személygépkocsik és kisteher-gépkocsik eladásainak száma 13214 darab volt, ami ugyan 7 százalékos csökkenés az előző év hasonló időszakához viszonyítva, de a Toyota így is piacvezető.