autóipar statisztika
Különösebb bizonyítékot erre nem kell szolgáltatni, a legfrissebb statisztikák magukért beszélnek. A házánkban is szárnyait bontogató BYD 480 186 darab NEV-et szállított le novemberben, ami 5,25 százalékos visszaesést jelent az előző év novemberéhez képest. A tisztán elektromos személyautók eladásai 19,93 százalékkal nőttek míg a plug-in hibrideké 22,41 százalékkal csökkentek.

Az eladások csökkenésének ellenére a kínai vetélytársak csak kullognak a BYD után. A kínai szaksajtó ismertetése szerint a második helyezett SAIC 149 900, a harmadik Geely pedig 132 661 járművet szállított le novemberben. Vagyis a BYD több mint háromszor annyi autót adott el, mint a második helyre felkapaszkodott, állami kézben lévő sanghaji SAIC, amely egyebek mellett az MG tulajdonosa.
A számok egyértelműen jelzik, hogy Kína nem lassít, és továbbra is meghatározó erő marad az elektromos járművek globális piacán, térnyerése pedig egyre nő.

A BYD autóipari sikerében egyértelműen fontos szerepet játszott a vállalalat teljesen egyedülálló vertikális integrációja is: nem csak külső fuvarozókra hagyatkozik, hanem saját szállítmányozó flottát épített ki, maga gyártja az akkumulátorcsomagjait, részben vagy egészben lítiumbányákat birtokol és működtet. S van saját elektromosjármű-biztosítója is, amely partneri együttműködésben lefedi a teljes ellátási láncot.
A BYD vállalatcsoportot 1995 februárjában alapította Vang Csuan-fu. A holding több szektorban is aktív: lítium-ion akkumulátorokat, töltőket, elektronikai termékeket és kiegészítőket gyárt és forgalmaz, emellett pedig – főtevékenységként - a BYD Auto márkájú járművek kizárólagos forgalmazója, exportőre és szervizhálózatának működtetője.