Voltavia
Ilyen egy klasszikus Octavia, amit születése után 66 évvel villamosítanak, szóval megérdemli, hogy felelevenítsük őstörténetét. A Spartak néven ismert 440-es Škoda utódjaként mutatták be 1959-ben. Ez volt a cseh márka háború utáni nyolcadik modellje, amit független kerékfelfüggesztéssel gyártottak.
A kétajtós 445-ösként is ismert Octavia szedán változata 1964-ig, a Combi egészen 1971 december 21-ig készült. Azért ilyen hosszú ideig, mert a farmotoros 1000-es MB egyetlen kísérleti kombijában csak kis csomagteret lehetett kialakítani.
Az ős Octaviából a 360 ezer készült, ezen belül 54 ezer volt három ajtós puttonyos.

A bejáratott típusnevet 1996-ban élesztették fel, a latin szó nyolcadikat jelent, az újkori négy Octavia nemzedékből 7,5 millió készült benzines, dízel és hibrid változatban.
És akkor vissza az ősmodellhez, melyet merész francia vállalkozások villamosítottak. És nem álltak meg egyetlen Škoda átszabásánál, műhelyükben elkészítették a restromod Voltavia elektromos kombi és az őrült Project X-modellt.

Az ötletgazda francia Škoda Auto importőr hirdette meg a rendhagyó Retrofit Challenge versenyt, amelyben a résztvevőknek egy eredeti (1959 -1971) Škoda Octaviát kellett restaurálniuk és elektromos restomoddá kreálniuk. Vagyis el kellett távolítaniuk az eredeti benzines hajtásláncot (mechanikus sebességváltót, kardántengelyt és differenciál művet ), majd mindezt tisztán elektromosra kellett cserélniük. Ezen kívül a követelmények viszonylag lazák voltak: egy töltéssel minimum 180 kilométeres és meghatározott költségvetés.
Project X és Voltavia
Végül két projekt valósult meg: mindkettő a klasszikus Octaviára épült, az egyik egy amerikai hot rodra hasonlít, miközben úgy néz ki, mintha egy japán rajzfilm szereplő lenne. Mindkettőt francia autós média irányításával, sportalkatrész-beszállítókkal együttműködve alkották meg.

Mi az a restomod?
A restomod egy klasszikus autó speciális módosítása, ahol modern technológiát építenek be az eredeti karosszéria alá, ami egy hagyományos megjelenésű és modern vezetési tulajdonságokkal rendelkező autót eredményez. Általában a motort, a sebességváltót, a felfüggesztést, a fékrendszert és sok minden mást megváltoztatnak, beleértve a belső tér vagy a karosszéria anyagait is. Az elektromos hajtásra való áttérés szinte rutinmunka.

Az első egy elegáns projekt, a Voltavia, amely az Automobile Propre, az e-mobilitással foglalkozó online magazin munkájának eredménye. A Voltavia a kombi karosszériaváltozaton alapul, és a francia jogszabályoknak megfelelően épült, így a formatervezése viszonylag visszafogott, és a karosszéria csak néhány módosításon esett át az aerodinamika optimalizálása érdekében, ennek kertében beburkolták a hátsó kerekeket.

Az Explorer Green fényezés a 2022-ben bemutatott Skoda Vision 7S koncepcióautóból származik. A belső tér kontrasztos narancssárga színű, a városi mobilitás további fokozása érdekében pedig a csomagtartóban egy elektromos robogó is helyet kapott. A villanymotor teljesítménye 102 lóerő, maximális nyomatéka 220 Nm. A XXI. századi technika mellett megtartották a klasszikus belsőt, vagyis maradt az ős-Octavia kormánya és több kapcsolója, de a műszerfal digitalizálódott.

Az X-modell már Sparco versenyülést és kormányt kapott. Míg a Voltavia elméletileg közúton is közlekedhetne, a Turbo című tévésorozat második projektje sokkal extrémebb. Az alkotók a W-Autosport csapatával és a Strate formatervező iskolával együttműködve alkották meg a Project X versenyautót. Az extrém karosszéria kiegészítők miatt első pillantásra nehéz felismerni a múlt századi szedán karosszériaváltozatot, de nem lehetetlen küldetés.

A Project X teljes 40 centiméterrel szélesebb az eredeti Octaviánál, és nem tízszer erősebb, ami 450 lóerős teljesítményt jelent. Ennél is lenyűgözőbb az ezer newtonméteres nyomaték. A Project X megépítése több mint ezer órát vett igénybe. Az alkotók elmondták, hogy a radikalizmus és a teljesítményre való összpontosítás harmóniában működhet a villamosítással. Alkotásukat a Škoda RS család jelenlegi modelljeinek árnyalataiból származó Mamba Green színűre fényezték.

Octavia generációk
Periódus Darab
1959–1971. 360 ezer
1996–2010. Mk1-es 1,4 millió 973,071 ferdehátú és 472,492 kombi.
2004–2013. Mk2-es 2.27 millió.
2013–2019. Mk3-as 2.5 millió, a 3 generációból összesen: 6,17 millió
2019–től az Mk 4-essel együtt 7,86 millió újkori Octavia készült.
Forrás: Skoda

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!