Toyota Camry

Kétmotoros, héthengeres Camryt csinált a Gazoo Racing

2026.06.22.

Egy motort előre, egyet pedig a csomagtartóba szereltek. Utóbbi miatt izgalmas igazán, hiszen ez a motor még egyetlen sportmodelljükben sem szerepelt eddig.

Akármennyire Japánnak tűnik, a valóságban jelenleg nem gyártják a Toyota Camry nagyszedánt saját hazájában. Most azonban eljött az idő, hogy végre Japán is kapjon belőle, egyenesen az amerikai gyártósorról. Hogy ezt megünnepeljék, kétféle koncepció autót is magukkal vittek a Super Taikyu 24 órás versenyre. Ezek közül az egyik különösen nagy figyelmet kapott a benne dolgozó hajtáslánc miatt. Ami nem egy, hanem rögtön két motort is ötvöz. A fehér kasztnis, fekete felnis, erőteljesen szélesített és morcosított Camry orrában a GR Yarisból már jól ismert 1,6-literes, háromhengeres turbómotor dolgozik 300 lóerővel. A lényeget azonban hátul, a csomagtartóban kell keresni.

Ide telepítették ugyanis azt a 2,0-literes, turbós, négyhengeres Gazoo Racing motort, aminek a fejlesztéséről már lehet hallani egy ideje, ám még egyetlen sorozatgyártott utcai modellbe sem szerelték be hivatalosan. Úgy tűnik, hogy közel lehet a bemutatkozás, ugyanis ez a kiállításra szánt Camry már ezt kapta meg, ráadásul hamarosan debütálhat a nagyközönség előtt is a Celica és az MR2 újkori generációja is. A két motor együtt egyébként 700 lóerős és hét hengert jelent, mintegy összkerékhajtással. Mondani sem kell, széleskörű gyártás valószínűleg nem lesz belőle sosem. Figyelemfelhívásra azonban kiváló.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója