BYD

Öt éven belül beelőzné a Toyotát a BYD

2026.06.28.

Kár, hogy a gazdasági számaik alapján egyelőre nem éppen ebbe az irányba tartanak.

Most tartotta éves befektetői beszámolóját a BYD, amiben Wang Chuanfu, a BYD elnöke nem volt rest váratlanul nagyot mondani. Szerinte ugyanis a BYD jó úton jár, hogy öt éven belül a világ legnagyobb autógyártója legyen, már gyártási számokat tekintve. Szerinte ebben kulcsfontosságú lesz, hogy minél hamarabb bevezethessék a Blade akkumulátorcsalád második generációját. A kínai gyártó önbizalma onnan ered, hogy csakhamar Kína legnagyobb autógyártója lett, hazájában jelenleg a BYD adja el a legtöbb autót. Ha ez nem lenne elég, jelenleg ők Kína legnagyobb autó exportőrje is.

Ugyanakkor a Toyotát öt év alatt beérni elég merész kijelentésnek tűnik. Míg a BYD mintegy 4,6 millió autót adott el 2025-ben, addig ugyanez a szám a Toyotánál 9,6 millió példány, ha pedig beleszámoljuk a Lexus és Daihatsu modelleket, akkor 11,21 millió autóról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy mostantól évente 1 millióval több autót kéne eladni a BYD-nak, ami nem könnyű feladat. Pláne úgy, hogy a BYD részvények 45%-ot zuhantak tavaly, ráadásul 29,2%-kal kevesebb autót tudtak eladni az idei májusban, mint a tavalyiban Kínában. Ezt most aggresszív export előre nyomulással igyekeznek kompenzálni, amit az extra vámok nehezítenek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója