télies útviszonyok
A közlemény szerint vasárnap 4 óra és hétfő 4 óra között az országos közúthálózaton huszonkét olyan rendkívüli esemény történt, amely miatt forgalomkorlátozásra volt szükség.

Illusztráció: MTI/Vasvári Tamás
Fejér vármegye néhány alsóbbrendű útját hóátfúvás miatt hosszabb-rövidebb időre lezárták, de a környező települések más útvonalakon megközelíthetőek maradtak.
A tűzoltókat jellemzően balesetekhez, megcsúszott, árokba került autókhoz riasztották - tették hozzá.
Megjegyezték, hogy
Közölték azt is, hogy az északkeleti tájakon hétfő kora délelőttig erősen felhős, borult maradhat az ég, majd arrafelé is elkezd szakadozni a felhőzet, a legtöbb helyen kisüt a nap.
Másutt éjjel csökken a felhőzet és hétfőn eleinte napos idő várható, majd nyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére nagyrészt mindenütt beborul az ég.
Hétfő délelőttig északkeleten néhol előfordulhat gyenge hózápor, majd késő délutántól északnyugat felől növekszik a csapadék esélye, eleinte havazás, később ónos eső várható.
Az élénk, helyenként erős északnyugati szél éjjel fokozatosan veszít erejéből, a hófúvás megszűnik - jelezték, hozzátéve, hogy a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 15 és mínusz 8 fok között alakul, ennél hidegebb a derült, szélcsendes tájakon lehet, főként délnyugaton és az északi völgyekben, ahol mínusz 20 fok körüli hőmérséklet sem kizárt.
Elsősorban délnyugaton hétfő reggelre mínusz 20 fok körüli vagy alatti hőmérséklet is valószínű; hétfőn estétől, késő estétől a kevésbé felhős, szélcsendes Dunától keletre eső területeken csökkenhet mínusz 15 fok közelébe vagy alá a hőmérséklet.
Elsősorban északkeleten hétfő délelőttig kisebb havazás előfordulhat, késő délutántól, estétől előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében is kisebb havazás kezdődik, amelyet nyugaton ónos eső, fagyott eső válthat fel - áll a közleményben.
MTI