Ferrari

Nagyon erősen kezdett a Ferrari Monacóban

2026.06.06.

A hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Monacói Nagydíj pénteki első szabadedzésén. A második szabadedzésen a két Ferrari, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton, valamint Charles Leclerc volt a leggyorsabb.

Fotó: Ferrari

A Leclerc, aki a héten szerződést hosszabbított az olasz istállóval, a mezőnyből egyedüliként tudta 1:14 perc alatti idővel teljesíteni az utcai pályát. A monacói versenyző mögött csapattársa, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton végzett másodikként, míg a négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) harmadikként.

Az összetettben éllovas olasz Kimi Antonelli negyedik lett a Mercedesszel, amelynek másik autójával a brit George Russell az ötödik helyen zárta a gyakorlást.

A világbajnoki címvédő brit Lando Norris jelentős, több mint 1.3 másodperces hátránnyal a hatodik pozícióban végzett a McLarennel, amely különleges fényezéssel áll rajthoz a hercegségben, mert fennállásának 1000. F1-es nagydíján vesz részt.

Eredmények, 1. szabadedzés (az élcsoport):

1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:13.978 perc

2. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:14.204

3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:14.491

4. Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1:14.537

5. George Russell (brit, Mercedes) 1:14.983

6. Lando Norris (brit, McLaren) 1:15.291

Eredmények, 2. szabadedzés (az élcsoport):

1. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:13.026 per

2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:13.137

3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:13.194

4. George Russell (brit, Mercedes) 1:13.405

5. Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1:13.529

6. Isack Hadjar (francia, Red Bull) 1:14.087

 

A további program:

szombat:

  • 3. szabadedzés 12.30
  • időmérő edzés 16.00

vasárnap:

  • futam 15.00

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója