repülés

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport

2026.06.12.

Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója pénteken háttérbeszéltetésen, Budapesten.

Felidézte, 2025-ben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőéteren 19,6 millió utast szolgáltak ki, 2 millióval többet az előző évinél, a megnövekedett forgalmat zökkenőmentesen bonyolították le. Tavaly a nyári hónapokban - júniusban, júliusban, augusztusban - mintegy 5,5 millió utas fordult meg a budapesti repülőtéren, az idén növekvő forgalommal számolnak.

Fotó: Budapest Airport

A vezérigazgató ismertette, hogy tavaly Budapestről 45 légitársaság kínálatában 154 célállomás szerepelt, az idén 49 légitársaság 166 célállomásra közlekedik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

Kiemelte, hosszú egyeztetést követen 2026-ban az American Airlines elindította a Budapest-Philadelphia, illetve az Air Canada a Budapest-Torontó járatot, az eddigi visszajelzések kedvezőek.

A vezérigazgató kifejtette, hogy a növekedés mögött különböző szakmai intézkedések állnak, példaként említette az új check-in pultok és biztonsági folyosók kialakítását, növelték a repülőgépállóhelyek számát, a földi kiszolgálókkal együttműködve elérték, hogy a repülőgépek fordulóideje minél rövidebb legyen.

Hozzátette, az utasforgalom mellett a cargo is jelentős növekedést mutat, tavaly 426 ezer tonna légiárut kezeltek tavaly, ez 2024-hez képest 42 százalékos bővülés, és az idén eddig már 15 százalékos növekedés látszik.

Laurence Erbs, a Budapest Airport forgalmi vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta, intézkedéseik révén sikerült a késéseket csökkenteni. Példaként említette, hogy a légitársaságokkal közösen online szolgáltatásokat vezettek be. Az utasbiztonsági ellenőrzésnél bővítették a kapacitást, és kiegyenlítik a forgalmat az A és a B terminál között. Szólt arról, hogy az utasbiztonsági sáv ugyan kevesebb lett, de az új folyosók nagyobb áteresztő képességet biztosítanak, ezzel a legforgalmasabb időszakban is 10 perc alatt kezelik az utasokat.

Kérdésre válaszolva a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, hogy az 1-es terminálnak pozitív volt a szerepe a BL döntő idején megnövekedett forgalom kezelésében, de az újraindítás kihívás volt, egyszeri rendkívüli intézkedésként fogták fel. Szerinte az 1-es terminál állandó újranyitása nem várható, mert az épülete nem tudja biztosítani a jövő technológiáját.

Az idei utasforgalomra vonatkozó kérdésre a vezérigazgató közölte, idén nehéz konkrét számot mondani, eddig 3 százalékos forgalomnövekedés valósult meg. A közel-keleti válság befolyásolja a budapesti repülőtér utasforgalmi számait is, hiszen sok olyan célállomás van a menetrendben, amelyeket az iráni konfliktus érint, és ezek átmenetileg leálltak, vagy csökkentett gyakorisággal működtek. Hozzátette: Magyarország és Budapest vonzereje továbbra is adott, amely erős fundamentumot jelent az idei forgalom szempontjából.

A kerozinhelyzetről szólva a vezérigazgató elmondta, jelenleg a repülőtéren nincs üzemanyaghiány, a beszállító partnereik be tudják szerezni a szükséges mennyiséget. A nyári repülős utazások tervezhetők.

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
A McLaren világbajnok versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj pénteki második....
2026.06.13
Európában is bevezetik a Lotus történetének első SUV-jának konnektoros hibrid változatát. ..
2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....