kínai
A hiányzó szakaszok kiépítését és a hálózat teljes összekapcsolását 2030-ig tervezik befejezni.
A projekt nem egy teljesen új autópálya megépítését jelenti, hanem három, már meglévő stratégiai jelentőségű országos útvonal összekapcsolását és korszerűsítését. Az északi G331-es főút mintegy 9200 kilométer hosszan húzódik Tantungtól, az észak-koreai határ közeléből egészen az Altaj térségéig, Hszincsiangban. Erdőkön, füves pusztákon, síkságokon és hegyvidékeken vezet keresztül, ezért Kínában gyakran „a legszebb határ menti útként” emlegetik.

A nyugati G219-es útvonal a három főút közül a legváltozatosabb földrajzi környezeten halad át. Érinti a Takla-Makán-sivatagot, a „világ tetejeként” ismert Csinghaj-Tibet-fennsíkot, a Himaláját és a Hengduan-hegység mély völgyeit. A jelentős szintkülönbségek és a rendkívül eltérő éghajlati viszonyok miatt ez a gyűrű egyik legnehezebb és legváltozatosabb szakasza.
A rendszer keleti oldalát a G228-as parti főút alkotja, amely Kína teljes keleti és déli partvidékét követi. Az útvonal összekapcsolja az ország valamennyi jelentős tengerparti kikötőjét, miközben áthalad a Jalu, a Liao-ho, a Hai-he, a Sárga-folyó, a Huaj-ho, a Jangce és a Gyöngy-folyó térségén is.

A Global Times szerint a projekt jelentősége jóval túlmutat a turizmuson. Az egybefüggő közlekedési gyűrű összekapcsolja Kína északi és nyugati határvidékeit a part menti régiókkal, ezáltal hatékonyabb és integráltabb közlekedési rendszert hoz létre. Az útvonal javíthatja a határ menti térségek gazdasági kapcsolatait, elősegítheti a vidéki régiók fejlődését, valamint új lehetőségeket teremthet az idegenforgalom számára.
A fejlesztés egyes térségekben már most érezteti hatását. A kínai média beszámolói szerint például Tantung közelében, ahol a G331 és a G228 útvonal kezdőpontja található, nőtt a közúti turistaforgalom, a helyi közösségek pedig lakóautó-parkolókat, vendégházakat és egyéb turisztikai szolgáltatásokat alakítottak ki. A Hszinhua hírügynökség adatai szerint a G331-es útvonal térségébe az idei év első felében több mint kétmillió látogató érkezett.

A projekt gazdasági szempontból is fontos szerepet kaphat. Az Arany Külső Gyűrű nyugati irányban kapcsolódhat az úgynevezett Új Nemzetközi Szárazföldi-Tengeri Kereskedelmi Folyosóhoz (ILSTC) és a Kínát Európával összekötő vasúti árufuvarozási hálózathoz, míg keleti irányban a nemzetközi tengeri kereskedelmi útvonalakhoz. A cél, hogy a kikötőket, a határátkelőket és a szárazföldi logisztikai központokat egyetlen, hatékonyabban működő közlekedési rendszerbe integrálják.
Wang Limei, a Kínai Közúti Szállítási Szövetség elnöke szerint a gyűrű egyik legfontosabb előnye a közlekedési rendszer ellenállóképességének növelése lesz. Ha egy adott útvonalat vagy szállítási csatornát természeti katasztrófa vagy más váratlan esemény miatt le kell zárni, a forgalom alternatív útvonalakra terelhető át, ami növeli az ellátási láncok biztonságát.
Amennyiben a tervek megvalósulnak, 2030-ra létrejöhet a világ egyik leghosszabb összefüggő közúti körútja, amely egyetlen hálózatba kapcsolja Kína határvidékeit, part menti kikötőit és gazdasági központjait.