A kampány eredeti célja

Az ősz közeledtével a hamarabb sötétedik, és a legrosszabb időszakban már délután négy óra körül, szürkületben baktathatunk haza a munkából. Nem túl jó kilátások, főleg most az indiánnyár hajrájában. De bizony a változás is hamar itt lesz, és a hónapok óta velünk lévő rutinunkon változtatni kell. Mik ezek a nyári berögződések? Az azonnali indulás, a letekert ablak szélén szolidan elhelyezett könyök, a napszemüveg, és nyüzsgés. Valóban a kedvünk is jobb így menetelni a szokásos dugóban, mint télen a sötétségben. Viszont az elkövetkező napokban nem árt a figyelem a többi közlekedő felé. A reggelek hűvösebbek, párásabbak. A szabad ég alatt parkoló autón már törölgetni kell a szélvédőt indulás előtt, elkel a vastagabb, de még átmeneti kabát. Szoktatunk kell magunkat ahhoz, hogy a többi közlekedőt is nehezebben vesszük észre, hiszen kevesebb a napos órák száma. A kerékpárosok, gyalogosok, gyerekek kifejezetten veszélyben vannak, ha nem viselnek messziről is jól látható ruházatot. A saját szemünk is romolhat egy év alatt, így nagyon fontos, hogy ha szemszárazságot érzünk, és erőltetni kell a távolabbi pontok fókuszálására, akkor érdemes ellátogatni egy optikába, ahol elvégzik a rutin vizsgálatot, és kiderül, ha segítségre van szükség, hiszen a kampány része a sofőrök látásának ellenőrzése. A cél tehát a figyelemfelhívás, és a balesetek visszaszorítása, amiből sajnos minden évben jut elég az őszi/téli időszakra is, különösen addig, amíg az autósok nem szoknak hozzá az átálláshoz.

Az idei kampány célja az agresszió visszaszorítása

Nem az a kérdés, hogy találkozott-e már vele az utakon, hanem az, hogy legutoljára mikor? A közlekedési kultúra a társadalom valódi tükörképe. Az utakon tanúsított viselkedésünk sallangok nélkül mutatja meg, hogyan viszonyulunk egymáshoz, a szabályokhoz és a közösséghez, amikor azt hisszük, a sötétített ablak mögött láthatatlanok vagyunk. Pedig nagyon is nem, hiszen a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, és a következmények is. De persze el lehet sunnyogni, meg lehet úszni, mert tudunk rá egy embert okosba, aki kiüti, beszereli, kikapcsolja. Így nem csipog a biztonsági övfigyelmeztető, blokkolva van a traffipaxból érkező infravörös fénysugár. Beleférhet az is, ha leállósávon előzik meg a dugót autópályán, mert a fontos ember nem késhet, és nem ülhet a többivel a dugóban. Én azt látom, hogy az előbbi felvetések nagyon sokszor nem légből kapott történetek, hanem nagyon is a valóságot mutatják be. Erre lehet megoldás, ha máskor nem is, de legalább az évnek ebben az időszakában, amikor egyébként is kicsit befelé fordulunk, lelassulunk, és készülünk a télre, várjuk a megújulást a tavaszban, akkor magunkban is számot vethetünk arról, hogy beleillünk-e a fenti felsorolásba?

Miért ilyen itthon a közlekedési kultúra?

Nem jól állunk egymáshoz, és a többi közlekedőhöz. Az utóbbi időben hányszor engedett be valakit, aki egy mellékutcából akart kikanyarodni? Szokta segíteni a sávváltást? Mit tesz akkor, ha a másik hibázik ön előtt? Nagyon szépen megmutatja egy társadalom érzelmi intelligenciáját, és fejlettségét az, ahogy a kezdőkkel, vagy kevésbé rutinos sofőrökkel bánik az utakon.  Az utakon megjelenő felesleges dudálások, büntetőfékezés nem is mindig a forgalmi helyzetnek szól. Inkább a felgyülemlett stressz kivetülése.  A közúton idegen emberek kerülnek kapcsolatba, hiszen a közlekedési helyzetet (például elsőbbségadás) együttműködve lehet megoldani. Mennyivel jobb lenne egy stresszes napon úgy beülni az autóba, hogy folyamatosan azt mantrázzák magukat, hogy a többi autót is ugyanolyan emberek vezetik, mint én. Nekik is megvan a napi problémájuk, fájdalmuk, vagy csak egyszerűen haza szeretnének érni. Az önző, mindenen átívelő menjetek előlem attitűd rontja a közerkölcsöt, és beivódik az élet más területeire is. Ezzel szemben a partnerség a közúton, és az élet más területein is lelkileg is sokkal jobb mindenkinek. Nézzék meg, hányan írják ki a közösségi oldalukra, hogy mennyire meglepődnek, és milyen jól esik nekik akár egy apró gesztus is.

Idén tehát nem csak a járművek világítása, hanem a járművezetők mentális állapota is fókuszban

A kampány felhívja a figyelmet a fesztültségforrásokra, ilyen lehet egy forgalmi dugó, egy hirtelen bevágás, vagy indokolatlanul kicsi követési távolság. Ha az agresszív autós partnerére akad, aki ugyanúgy reagál, akkor a figyelmük beszűkül, csökken a követési távolság, és a józanész helyett az indulatok irányítják a volánt. Amit mindenképpen el kell kerülni, hiszen ez csak még nagyobb konfliktusokat, és veszélyhelyzeteket teremt. Amit tehetünk, hogy nem válaszolunk mutogatással, káromkodással egy agresszív vezetőnek. Helyette inkább higgadtak maradunk, és elkerüljük a balesetveszélyes helyzetet. Tudom, hogy ezt sokszor veszteségként éltük meg, hiszen nem tudtunk kiállni a saját igazunkért. Viszont gondoljunk csak abba, hogy mennyi fesztültségtől, és felesleges stressztől kíméltük meg magunkat ezzel a viselkedéssel? Valójában nyertesként sikerült elhagyni a „harcteret”, hiszen nem vettük fel a kesztyűt, tehát az irányítás nálunk maradt azzal, hogy nem mentünk bele a másik fél játékába, helyette inkább a biztonságos tovább haladást választottuk. Végül a közönnyel, és figyelmen kívül hagyással hagytuk, hogy a saját levében forrjon, és tehetetlenül dühöngjön. Hiszek benne, hogy egy ilyen kampány pont arra segít rávilágítani, hogy nem követendő példa az agresszió az utakon, és a mentális egészség megőrzése érdekében nem csak a szemünkkel, hanem a vezetéshez való hozzáállásunkkal is foglalkozni kell. Ha máskor nem is, legalább ilyenkor, az őszi, téli időszak közeledtével jó ezen kicsit elgondolkodni.