2017.06.21.

A Tesla Motors Kínában kezd gyártani elektromos autókat. Az erről szóló megállapodást akár már a héten bejelenthetik. 

2017.06.21.

A német Daimler autógyártó konszern képviselői lerakták kedden annak a gyárnak az alapkövét, amelyet a vállalat Moszkvában tervez indítani, ez lesz a cég első oroszországi üzeme.

2017.06.21.

Az utólagos ellenőrzéseket követően kizárták a harmadik helyen végzett brazil Vaillante Rebellion nevű csapatot a Le Mans-i 24 órás autóversenyről.

2017.06.21.

A szakszervezet által valószínűsítettel ellentétben egyelőre nem okozott teljes leállást, csupán a gyártás korlátozásához vezetett a Volkswagen szlovák cégénél kedden reggel kezdett sztrájk - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a vállalat közlésére hivatkozva.

2017.06.17.

A nyári FINA vizes világbajnoksághoz kapcsolódó építési munkák miatt hétfőn és kedden a pesti alsó rakpart forgalmát korlátozzák.

2017.06.17.

Római kori vízvezetékbe csapódott egy autó a Szentendrei úton.

2017.06.17.

A kormány direkt ösztönzőkkel segíti idén is az elektromos járművek terjedését, valamint támogatja a szükséges háttéripar kiépítését - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára pénteken, az eTourEurope elektormos...

2017.05.30.

A pozsonyi Apollo híd után ez lesz Szlovákia második legnagyobb hídja.

2017.05.30.

Oktatási és kutatási együttműködésről kötött stratégiai megállapodást az Audi Hungária Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kedden a felsőoktatási intézmény innovációs napján.

2017.05.30.

A német konszern a gyártás szüneteltetésére kényszerül több üzemében, mert beszállítója, a Bosch egy bizonyos alkatrészt nem tud megfelelő mennyiségben szállítani egyes BMW modellekhez.

Seiten

 

Az oldal fő támogatója