sztrájk

Részleges gyártásleállást okozott a pozsonyi VW-nél zajló sztrájk

2017.06.21.

A szakszervezet által valószínűsítettel ellentétben egyelőre nem okozott teljes leállást, csupán a gyártás korlátozásához vezetett a Volkswagen szlovák cégénél kedden reggel kezdett sztrájk - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a vállalat közlésére hivatkozva.

A Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai azt követően kezdtek határidő nélküli munkabeszüntetést, hogy a múlt héten kudarcba fulladtak a cég vezetőségével folytatott egyeztetések, amelyek során 16 százalékos béremelést szerettek volna elérni. A vállalat, a követelésekre válaszolva, arra tett javaslatot, hogy júniustól 4,3 százalékkal, a jövő évtől pedig 4 százalékkal emelnék a béreket.

A Szlovákiában 1991 óta működő vállalat történetében a mostani munkabeszüntetés az első éles sztrájk. A VW pozsonyi gyára előtt a reggeli és délelőtti órákban több ezer sztrájkoló gyűlt össze. Számuk azonban vélhetően alatta maradt a szakszervezet által jelzett 90 százalékos részvételi aránynak, ami a gyártás teljes megbénulásához vezetett volna a cég legnagyobb pozsonyi gyárában illetve két kisebb vidéki üzemében, Stomfán és Túrócszentmártonban.

A vállalat közlése szerint a két vidéki üzemben korlátozások nélkül zajlik a termelés, a pozsonyi gyárban pedig részleges leállást eredményezett a sztrájk, a márka New Small Family gyártósorán tovább folytatódik a gyártás.

A munkabeszüntetést meghirdető szakszervezet vezetője, Zoroslav Smolinsky napközben azt nyilatkozta a szlovák hírügynökségnek, hogy készen állnak arra, hogy követeléseikről folytassák a tárgyalásokat a cég vezetőségével, egyelőre azonban erre nem kaptak ajánlatot, amit sajnálatosnak tartanak.

A Volkswagen szlovákiai cégénél a bérátlag - sajtóinformációk szerint - az 1700 eurót (520 ezer forint) közelíti, ugyanakkor a munkavállalók közlése szerint sokuk bére ennél sokkal alacsonyabb, esetenként csak 700 euró körül van.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: X-akták. ..
2026.09.27
A Kínából származó autókkal szembeni szkepticizmus csökken. Az Autoscout24 legfrissebb adatai....
2026.09.27
A bajnoki címre hajtó Toyota megszerezte tizedik hazai győzelmét a Fuji 6 óráson: a csapat....
2026.09.27
Elegáns. Egyedi. Prémium. Mi lehet a csapda? A húszmilliós ára. ..
2026.09.27
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Egy nagy sebességgel érkező Audi átszáguldott a....
2026.09.27
Az LY680 luxusjacht a Fort Lauderdale International Boat Show keretében mutatkozik be, ezzel....
2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..