Daimler AG

Oroszországban épít Mercedes-gyárat a Daimler

2017.06.21.

A német Daimler autógyártó konszern képviselői lerakták kedden annak a gyárnak az alapkövét, amelyet a vállalat Moszkvában tervez indítani, ez lesz a cég első oroszországi üzeme.

Az ünnepélyes alapkőletételen jelen volt Gyenyisz Manturov, orosz ipari és kereskedelmi miniszter is. A miniszter elmondta: a Daimler döntése azt jelzi, hogy a német befektetők bíznak Oroszországban. A gyár másfél éven belül kezdheti meg működését az orosz fővárostól északnyugatra található ipari parkban. Oroszország stratégiailag fontos, és jelentős értékesítést biztosító piac a Daimler számára, a helyi gyártással közelebb kerül a vállalat a vásárlókhoz - nyilatkozta Markus Schäfer, a Mercedes-Benz képviselője.

Az üzemben E-osztályú modellek és SUV-ok (városi terepjárók) gyártását tervezik 2019-től, a cél évi mintegy 25 ezer jármű gyártása. A német vállalat több mint 250 millió eurós befektetése 1000 új munkahelyet is teremthet.

A német cég képviselői szerint a Mercedes-Benz vezető márka az orosz piac prémiumszegmensében: tavaly közel 37 ezer Mercedest értékesítettek, míg BMW-ből 27 500-at adtak el Oroszországban. Az Ernst & Young (EY) vállalati tanácsadó cég adatai szerint a BMW és a Daimler volt a világon a két legnyereségesebb ágazati cég 2016-ban. 

A Daimler az első negyedévben megduplázta a nyereségét a Mercedes-Benz márka új E-osztályú modellje értékesítési sikerének köszönhetően. Az év első három hónapjában a Daimler nettó nyeresége 2,80 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 1,40 milliárd euróról. Az értékesítési árbevétel 11 százalékkal, 38,77 milliárd euróra emelkedett. Májusban sem veszített lendületéből a Daimler eladásainak növekedési üteme, az autógyár világszerte 12,3 százalékkal több autót értékesített az egy évvel korábbinál, 206 ezret.

Az orosz autóipar, amely egykor a nyugati járműgyártó konszernek nagy reménységének számított, évek óta mély válságban van. Az éves oroszországi járműeladások a 2012-es 2,9 millióról kevesebb, mint felére, 1,4 millióra csökkentek tavaly az alacsony olajár és a nyugati gazdasági szankciók miatti krízis folytán. 

Azonban a német gyártók ennek ellenére növelni igyekeznek oroszországi jelenlétüket. A Daimler hazai vetélytársai már évek óta jelen vannak Oroszországban: a BMW-nek már 1999 óta van üzeme a balti-tengeri kikötővárosban, Kalinyingrádban, ahol 2015-ben 16 200 autót gyártottak.

Múlt héten pedig a szintén német Volkswagen is meghosszabbította 2011 óta folytatott együttműködését az orosz GAZ autógyártóval. A Volkswagen Nyizsnyij Novgorodban, a GAZ üzemében gyárt VW Jetta, Skoda Yeti és Octavia modelleket.

Az orosz statisztikai hivatal honlapján szereplő adatok szerint Oroszországban 526 ezer autót gyártottak az idei első öt hónapban, ami 20,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Oroszországban tavaly 1,1 millió autót gyártottak, ami 7,4 százalékos növekedés 2015-höz képest.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a....
2026.04.09
Csütörtökön fontos megbeszélést tartanak a Forma–1 résztvevői, hogy megvitassák, hogyan javíthatnák....
2026.04.08
Vitatott és drága műfaj az elektrifikáció, de hosszabb távon nyereséggel kecsegtet.   ..
2026.04.08
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési....
2026.04.08
Az Automobili Lamborghini egy ironikus és szórakoztató április elsejei tréfát indított el, amely....
2026.04.08
Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar....
2026.04.08
Önjáró töltőrobottal forradalmasítják az elektromos autók otthoni töltését Kínában.  ..
2026.04.08
Újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a....
2026.04.08
Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki az ünnepi hétvégén ittasan ült volán mögé - egy....
2026.04.08
A Honda Motor Europe minap jelentette be az új, Szerviz Által Aktivált Jótállás programjának (SAWA....