Remek számokról számolt be kedden a romániai autógyártók egyesülete, az ACAROM.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a fenntarthatóságra törekvés és környezetvédelem terén elért eredményeiért rangos elismerésben részesítette a rali Európa-bajnokság magyarországi versenyét, a Rally Hungaryt.
Három hónappal a hídkatasztrófa után kihajózott hétfőn az az óriás konténerszállító, amely műszaki hiba miatt tartópillérnek csapódva összedöntötte a több kilométer hosszú Francis Scott Key hidat márciusban.
A vállalkozások idén februártól jövő tavaszig kérhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. Mostanáig több mint 3200 cég igényelt forrást mintegy 3900 jármű megvásárlásához, több mint ezer pályázatról már a támogatói...
Az ügyben két embert őrizetbe vettek - jelentette be a nyugat-németországi Wuppertal ügyészségének szóvivője hétfőn.
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma májusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
A Miskolci Egyetem (ME) és a CATL Debrecen együttműködési megállapodást kötött, amely szerint a vállalat részt vesz a hallgatók gyakorlati képzésében, az egyetemi tananyag fejlesztésében, valamint segíti az intézmény tudományos és kutató tevékenységét is - közölte az egyetem kommunikációs...
Májusban 63 százalékkal nőtt az újonnan forgalomba helyezett villanyautók száma Magyarországon.
A Mercedes jelenleg zajló beruházásai nyomán Magyarország legnagyobb kapacitással bíró autógyára jön létre, tovább erősödik a magyar gazdaság, és mindez hozzájárul ahhoz, hogy hazánk a világgazdaság új korszakának nyertesei közé tartozzon - jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó...
Baleset miatt lezárták az autópálya Budapest felé vezető oldalát Polgárdi térségében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtök reggel az MTI-vel.