Hajóbaleset

Elhagyta Baltimore-t a szerencsétlenséget okozó konténerszállító hajó

2024.06.25.

Három hónappal a hídkatasztrófa után kihajózott hétfőn az az óriás konténerszállító, amely műszaki hiba miatt tartópillérnek csapódva összedöntötte a több kilométer hosszú Francis Scott Key hidat márciusban.

A csaknem 300 méter hosszú Dali kikötői kalauzok segítségével, saját motorját használva vágott neki az útnak, ami Virginia állam partvidékére vezet, ahol a nemzetközi kikötőben a súlycsökkentés érdekében lerakodnak róla mintegy 1500 konténert - olvasható a szövetségi parti őrség (Coast Guard) hivatalos közleményében, amely szerint a hatóság az utat végig biztosítja, mintegy fél kilométeres biztonsági zónát kialakítva a hajó körül.

Ezt követően a norfolki nemzetközi hajózási terminál felé veszi az irányt, ahol további javításokat végeznek majd. A Dali fedélzetén van a 22 fős legénysége, valamint a helyreállításban résztvevő 6 szakértő is.

A Dali március 26-án a kora hajnali órákban teljes rakománnyal a fedélzetén a kikötőből való kihajózás után irányíthatatlanná vált, és a Patapsco-folyó torkolatában álló acélszerkezetű híd pillérjének csapódott. A több ezer tonna súlyú építmény pillanatok alatt összeomlott, részben a hajó fedélzetére. A több héten keresztül zajló mentési munkálatok eredményeként, a hajót fogva tartó acélszerkezetet május 20-án sikerült eltávolítani, ami után a hajót visszavontatták kisebb javításokra a kikötőbe.

A katasztrófában a hídon dolgozó karbantartó munkások közül 6-an vesztették életüket, mindegyikük holttestét a vízből emelték ki, volt, akinek a maradványait csak hetekkel később találták meg.

 

A szerencsétlenség nyomán a baltimore-i központtal működő Johns Hopkins Egyetem szakértői csoportot hozott létre, amelynek a feladata, hogy megvizsgálja a hasonló, kikötői bejáratok felett ívelő hidak stabilitását, és azt, hogy azok miként reagálnának egy olyan becsapódásra, mint, ami a Francis Scott Key híd végét okozta.

Maryland állam kormányzója, Wes Moore azt ígérte, hogy a hidat újjáépítik, Joe Biden elnök pedig áprilisban arra tett ígéretet, hogy a munkára szövetségi forrásokból teremtik elő a fedezetet.

Az autópálya szélességű utat hordozó híd 1977-es átadása óta meghatározó közlekedési útvonal volt Maryland államban, az újbóli megnyitását 2028-ra ígérik.

Baltimore kikötőjét a hídomlás miatt több hétre teljesen le kellett zárni, majd fokozatosan nyitották újra, teljes kapacitással május végén kezdhetett ismét üzemelni. A kikötői zárlat érzékelhető kiesést okozott az amerikai gazdaság számára, mert a keleti partvidék egyik meghatározó teherszállítási központjáról van szó, és ezrek maradtak átmenetileg munka nélkül.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....