CATL

Együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a CATL Debrecen

2024.06.20.

A Miskolci Egyetem (ME) és a CATL Debrecen együttműködési megállapodást kötött, amely szerint a vállalat részt vesz a hallgatók gyakorlati képzésében, az egyetemi tananyag fejlesztésében, valamint segíti az intézmény tudományos és kutató tevékenységét is - közölte az egyetem kommunikációs központja csütörtökön.

Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora és Jason Chen, a CATL európai operációért felelős ügyvezető igazgatója

A megállapodásnak köszönhetően az egyetemen végzett műszaki és mérnök szakemberek előtt új karrierlehetőségek nyílnak meg az akkumulátor- és járműiparban. A szerződés számos szakterületre kiterjed, így a CATL a műszaki föld- és környezettudományok, valamint a gépészmérnöki és informatikai területen is hozzájárul az ME képzéseihez.

A közlemény szerint a megállapodás ünnepélyes aláírásakor Jason Chen, a CATL európai operációért felelős ügyvezető igazgatója azt mondta: a vállalat célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon az európai közlekedés fenntarthatóvá válásához, a magyarországi üzemek működtetésében pedig számítanak a magyar tehetségekre.

Az ME célkitűzése a sajtóanyag szerint az, hogy a régióban, Magyarországon és a nemzetközi felsőoktatás térképén meghatározó, a következő évtizedek munkaerőpiaci igényeit kielégítő oktató- és kutatóegyetemként működjön. Az együttműködés aláírásán Horváth Zita, az ME rektora úgy fogalmazott, az egyetemnek „nemcsak a felsőoktatási szférában kell versenyeznie, hanem az ipari és vállalati közös kutatások elnyeréséért is”.

A tájékoztatás szerint a 2011-ben alakult Contemporary Amerex Technology Co. Ltd. (CATL) 37 százalékos globális piaci részesedésével a világ egyik legfontosabb akkumulátoripari szereplője. A cég 13 gyártóbázissal, 6 kutatási-fejlesztési központtal rendelkezik és 4 gyára már a szén-dioxid-semleges minősítést is elnyerte.

Mint írták, a CATL Debrecenben épülő gyára hamarosan a kelet-magyarországi régió egyik legnagyobb munkáltatója lesz, és mivel a cég hosszú távra kötelezte el magát Magyarország mellett, kulcsfontosságúnak tartja, hogy részt vegyen a munkaerőképzésben és támogassa az oktatási intézményeket.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....
2026.05.21
Idén hetvenéves a Volkswagen hannoveri haszonjármű gyára, és ezt az évfordulót azzal ünnepelte négy....
2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....
2026.05.21
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb....
2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....