A belpiaci autóértékesítés is visszaesett, az export viszont emelkedett a CAAM autóipari ágazati szervezet pénteken publikált adatai alapján.
Az egyetlen cél a világbajnoki cím megnyerése, a versenyzők pedig egyenlő feltételekkel vágnak neki a Forma-1-es idénynek a Ferrari új csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint.
A hétszeres F1-es világbajnok brit szerződésének meghosszabbítását sugallta a Mercedes csapatfőnöke egy friss interjúban.
Mintegy harminc jármű rohant egymásba a havas időjárás miatt Szlovákiában.
A széchenyihegyi végállomáson vasárnap 10 és 16 óra között várják a gyerekeket, az érdeklődők még jelentkezhetnek a februárban induló gyermekvasutas tanfolyamra is.
Rishi Sunak saját magát buktatta le, amikor Lancashire megyében tett látogatást hivatali autójával.
Mostantól James Vowles a grove-i istálló első embere.
Az összetettben élen álló, címvédő Nasszer al-Attijah második lett, és ezzel a vasárnapi befutó előtt megszilárdította éllovas pozícióját.
Azonban az év vége felé már gyorsuló ütemben megindult az értékesítések növekedése. Az elektromos autók részaránya rohamosan nő a teljes értékesítésben - jelentette a wolfsburgi autógyártó.
A cég megvásárolta a JóAutók.hu és az Autó-Licit.hu portált működtető Net Mobilitás Zrt. 100 százalékos részesedését - közölte a társaság a BÉT honlapján pénteken.