Gyermekvasút

Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap

2023.01.21.

A széchenyihegyi végállomáson vasárnap 10 és 16 óra között várják a gyerekeket, az érdeklődők még jelentkezhetnek a februárban induló gyermekvasutas tanfolyamra is.

A nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit - közölte a MÁV Zrt. a csütörtöki közleményében. Mint írják, a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit, valamint a kisebbek papírból elkészíthetik saját jelzőjüket vagy vonatos üdvözlőkártyájukat - olvasható a közleményben.

A tájékoztató szerint a nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják a látogatókat Széchenyihegyen: kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a vasútbarátok felszállhatnak egy híres Mk45-ös mozdony és a budai hegyekben kuriózumnak számító Mk48-as dízelmozdony vezetőfülkéjébe is.

A rendezvény napján a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között, a vonal felső szakaszán félóránként gőzvontatású nosztalgiavonatok is indulnak. A közlemény emlékeztett arra, hogy azok a negyedikes, ötödikes és hatodikos gyerekek, akik kedvet kapnak a vasúti szolgálathoz, még regisztrálhatnak a február 4-én induló gyermekvasutas tanfolyamra. Újdonság, hogy a MÁV-alkalmazásban már gyermekvasúti napijegyek is kaphatók, melyekkel egész nap többször is lehet utazni a kisvonatokon - áll az összegzésben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....