Ferrari

Vasseur: a Ferrari egyetlen célja a világbajnoki cím megnyerése

2023.02.05.

Az egyetlen cél a világbajnoki cím megnyerése, a versenyzők pedig egyenlő feltételekkel vágnak neki a Forma-1-es idénynek a Ferrari új csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint.

Az 54 éves francia szakember szerint a maranellói istálló számára minden adott ahhoz, hogy sikeres legyen, és a mezőny egyik legjobb csapataként nem is lehet más a célja, mint a győzelem.

Vasseur január 9-én érkezett a Ferrarihoz az Alfa Romeótól, és azóta első alkalommal tartott online sajtóbeszélgetést, melyen hangsúlyozta: nem lehet úgy elkezdeni egy idényt, hogy elégedettek lennének a második hellyel is, mert ez az ambíció hiányát jelentené.

A Ferrari 2008 óta nem nyert konstruktőri vb-címet, egyéniben pedig legutóbb 2007-ben a finn Kimi Räikkönen diadalmaskodott a vörös autóval. Az előző idény elején az olaszok versenyképesnek tűntek, de stratégiai, műszaki és versenyzői hibák miatt viszonylag hamar elveszítették annak az esélyét, hogy komolyan harcban legyenek a végső sikerért az már kétszeres világbajnok holland Max Verstappennel, valamint csapatával, a Red Bull-lal.

Vasseur úgy vélte, a stratégiai döntések nem csak arról az egy személyről szólnak, "aki a jéghegy csúcsán van", és "arrogáns lépés" lenne tőle, ha két héttel a csapatfőnöki kinevezése után máris átalakítaná a szervezeti struktúrát és kultúrát a Ferrarinál.

"Folyamatosan egyeztetünk arról, hogy hogyan tudunk ebből a szempontból javulni, mik a gyengeségek, és igyekszünk jobb munkát végezni. Ugyanakkor ez egy lépésről lépésre haladó fejlődés, a nagy módosítások szerintem nem érnének célt. Bízom az itt dolgozókban, aztán ha néhány hét, vagy hónap múlva mégsem működnek jól a dolgok, akkor cselekedni kell" - jelentette ki.

A versenyzők közötti sorrendről Vasseur azt mondta, a monacói Charles Leclerc és a spanyol Carlos Sainz Jr. egyenlő esélyekkel vág neki a szezonnak, ugyanakkor, ha az idény során eljön az a pillanat, hogy ebben a tekintetben változtatásra van szükség, akkor ő maga rendelkezik majd erről csapatfőnökként.

A Ferrari történetének második francia F1-es vezetőjeként Vasseur elmondta, több mint húsz éve jó kapcsolatban van az egyetlen olyan honfitársával, Jean Todttal, aki irányította a Ferrarit, és a nemzetközi szövetség (FIA) korábbi elnökétől szívesen fogadja majd a tanácsokat.

A Forma-1 23 futamos idénye március első hétvégéjén kezdődik Bahreinben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....
2026.07.03
Június elején lezajlott a minden évben kiemelt akcióként hazánkban is megtartott ROADPOL „2Wheelers....
2026.07.03
Szeretne dobogóra állni a Hungaroringen Molnár Martin a brit Forma-3-as (GB3) versenysorozat....