A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5 60 xDrive akár 845 km-t is megtehet két töltés között.
Az autóipar következő nagy csatája már nem a villanymotorokról, hanem a mesterséges intelligenciáról szól. A Mercedes, a BMW, a Tesla és a kínai technológiai cégek versenyt futnak azért, hogy elsőként tegyék valósággá a városi önvezetést – egy olyan technológiát, amely alapjaiban...
Bizonyított biztonsági koncepciójának köszönhetően az Autópálya Asszisztens egyre több országban teszi átélhetővé a vezetés „kéz nélküli” élményét.
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel.
A Neue Klasse i3-ason alapuló sportszedán a pletykák szerint kétszer erősebb a benzines M3-asnál.
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely immár a BMW és MINI járművekben is elérhető. A Bosch felhőalapú szoftvere valós időben figyelmezteti a járművezetőket az úton rájuk leselkedő veszélyekre.
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott mesterséges intelligencia továbbfejlesztésén. Ez az első lépés afelé, hogy a szakterület-specifikus mesterséges intelligencia a járműfejlesztés további területeire és a BMW Group értékláncába is...
A határok nélküli autópályázás helyett, a luxusról és az egyediségről szól az Alpina jövője.
A hatodik generáció 2027-ben véget ér. De nem kell félni, 2028-ra érkezhet az utód.
Miközben Európa autóipara történelmi átalakuláson megy keresztül, Magyarország egyszerre lett a német és a kínai autóipari stratégia egyik legfontosabb európai terepe. A debreceni BMW és a szegedi BYD milliárdos beruházásai új növekedési korszakot hozhatnak a magyar gazdaságnak. Ám...