repülés

Hét új járatot jelentett be a Ryanair pozsonyi bázisa

2025.09.18.

Az ír fapados légitársaság, a Ryanair október végétől hét új, rendszeres járatot indít a pozsonyi repülőtérről – mindezt szinte észrevétlenül, egy hónappal azután, hogy a Wizz Air bejelentette szinte ugyanezeket az útvonalakat - írja a parmeter.sk.

Október 26-tól naponta indulnak majd a járatok Barcelonába, valamint olaszországi célállomásokra: Lamezia Terme, Palermo és Nápoly felé. Emellett Málaga, Alicante és Athén is bekerül a Ryanair menetrendjébe Pozsonyban.

A pozsonyi reptér információs táblája. Képernyőfotó

A Wizz Air már korábban bejelentette ugyanezeket az úticélokat, és a magyar fapados légitársaság új bázist is nyitott a pozsonyi repülőtéren. Ezzel szemben a Ryanair meglévő bázisát használva, csendben vezette fel az új járatokat a foglalási rendszerében, külön sajtótájékoztató nélkül.

A Wizz Air bázisnyitását koordinált kampány kísérte, amelynek részeként a repülőtér igazgatója, Dušan Novota azt hangsúlyozta, hogy a járathálózat bővítése akár évi kétmillióról hárommillió utasra növelheti a forgalmat a következő években.

A Wizz Air ezen felül megnyerte a Pozsony–Kassa belföldi járatra kiírt állami tendert, a járatokat novembertől indítják.



 

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója