Jól jön a mostani stagnáló villanyos eladások mellett a spanyol gyártónak, hogy van megfizethető márkájuk, amiért visszanyúlhatnak.
A közkedvelt hatchback a Ford újítási terveinek köszönhetően tér vissza, de a mai trendek miatt kicsit más formában.
Már a fejlődő piacokra is belépnek a kínai márkák, hogy erősítsék globális jelenlétüket és részesedésüket.
Az európai autóipar nem kereslethiánnyal, hanem egyre súlyosbodó versenyképességi problémákkal küzd. Miközben a kínai gyártók technológiai és árversenyben is egyre erősebbek, az európai vállalatokat növekvő költségek, leépítések és az elektromos átállás terhei szorítják sarokba – ami az egész...
Michael Jackson nemcsak luxuslimuzinokkal közlekedett, hanem egy külön számára átépített turistabusszal is, amely inkább emlékeztetett guruló palotára, mint hagyományos turnéjárműre.
Magam sem értem, hogy miért, de mostanság a csapból is ez a téma folyik, így gondoltam ideje elmesélni újra a történetet, hogy miként lett egy bohókás Fiat dizájn tanulmányból a világ egyik legismertebb miniautója.
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában elmagyarázzuk, melyik mit jelent.
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel.
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra lámpákat kapott.
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős, természetesen kínai színekben.