Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Életveszélyes csapda lehet a befagyott Balaton – téli veszélyek a vizeken

2026.01.11.

A kemény fagyok miatt elkezdtek befagyni vizeink, de egyelőre életveszélyes a vékony jégre menni. Téli tudnivalók Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában. 

Az elmúlt napokban évek óta nem látott havazás és fagyos hideg söpört végig az országon. A közlekedés mostanra többé-kevésbé zavartalanul halad, de még sok helyen havasak, jegesek lehetnek az utak és járdák, ami fokozott óvatosságot igényel. 

Életveszélyes a vékony jégre rámenni

A kemény mínuszok miatt egy másik veszélyforrással is számolni kell: a hosszan tartó fagyos idő miatt szinte az összes tavunk befagyott. Kilenc év után összefüggő jégtakaró képződött a Balatonon is, sőt, több folyónkon, a Duna egyes szakaszain is megindult a jégképződés. Ez azért probléma, mert sokakat arra csábíthat, hogy rámerészkedjenek a jégre, ami még nem elég vastag, ezért életveszélyes. 

A Balatonon is csak vékony jégréteg alakult ki, ennek ellenére pénteken egy fiatal férfi Fonyódnál gyalog indult el rajta a tó közepe felé. A jégfelület még mozgott, repedések voltak rajta, így még nagyobb veszélyt jelentett volna utána indulni. Végül a rendőrök utasították visszafordulásra a férfit, aki addigra már több száz métert megtett a jégen. 

Egy férfi ráment a Balaton vékony jegére, rendőrők parancsolták a partra (Fotó: Police.hu)

Szerencsére nem történt baj, a fiatalember épségben kiért a partra, de mivel megszegte a tilalmat, helyszíni bírsággal sújtották. 

Legalább 10 centi vastag legyen a jég

A rendőrök óva intenek mindenkit a hasonló életveszélyes mutatványoktól, a Balaton jegén tartózkodni jelenleg még tilos, mert sehol sem alakult ki megfelelő vastagságú és erősségű jégréteg. 

Az állóvizek jege csak akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri vagy meghaladja a 10 centimétert, és egyben „acélos”, jó minőségű a szerkezete is. Csak akkor szabad rálépni, ha nem olvad, nem mozog. Kikötők és veszteglőhelyek területén viszont mindig tilos és életveszélyes a jégre menni, mert az ottani vízmélység esélyt sem ad, ha beszakad valaki alatt. 

Lelassul a jégréteg vastagodása a Balatonon

A Hungaromet meteorológiai szolgálat arra is felhívta a figyelmet, hogy péntekre Siófoknál 6 centiméterre hízott a Balaton jege. Az intenzív havazás azonban vastag hóréteggel borította be, ami a későbbiekben visszafogja majd a jégképződést, lassabb ütemű lesz a jégpáncél hízása. 

Ennek az az oka, hogy jegesedéshez szükséges víz a jég alatt található, míg a hideget a fölötte lévő fagyos légréteg biztosítja. A hóréteg viszont szigetelőként viselkedik, elzárja a jeget a hideg levegőtől, ezzel lassítja a jégképződést. Ráadásul erős szél is érkezik, ami várhatóan megtöri a jelenlegi gyenge jégréteget. Ezek a tények is azt támasztják alá, hogy a Balaton még nem alkalmas sportolásra, és továbbra is életveszélyes rámenni a jégre. 

Ez a teendő, ha beszakad a jég

Ha a jégen tartózkodva gyanús ropogást, recsegést hallunk, azonnal feküdjünk hasra, hogy minél nagyobb felületen legyen terhelve a jég, és próbáljuk meg a legközelebbi biztos pontot hason csúszva elérni. Beszakadás esetén igyekezzünk a jég szélében kapaszkodni, és a lábunkkal a part felé lökni magunkat, valamint kérjünk segítséget. 

Nem szabad elfelejteni, hogy a jégből mentés a segítséget nyújtó számára is veszélyes. Ne kezdjünk felelőtlenül mások mentésébe, mert az életünket kockáztathatjuk, inkább hívjunk segítséget. Ha mégis ilyen helyzet adódik, lehetőleg valamilyen hosszú eszközt nyújtsunk a bajba jutottnak a partról, ez lehet egy faág, kötél, evező, létra. Ha valaki alatt beszakad a jég, azonnal hívni kell a 112-es segélyhívó számot. 

A jeges víz miatt rendkívül nagy a kihűlés veszélye. A vizes ruhát mielőbb le kell venni. A lehűlt testet csak fokozatosan szabad felmelegíteni, és a balesetet szenvedett embert azonnal kórházba kell szállítani. Ne feledd, egyelőre senki ne menjen a jégre!

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója