A kelet-német autógyárakat a háború előtti időszakban a nyugati üzemekből szolgálták ki. NSZK NDK-val szembeni gazdasági embargója miatt már nem szállíthattak, így a gyártáshoz elengedhetetlen hiányához vezetett.

Az 1950-es évek elején Gerhard Gebhardt autóipari munkás oldotta meg az autóalkatrészek nyugatról történő csempészését, ami akkoriban a nyitott határoknak köszönhetően még lehetséges volt. Munkájáért nem börtönt, hanem kitüntetést kapott, mint az „első ötéves terv aktivistája”. Az indoklás így szólt: „Elsősorban fáradhatatlan, éjjel-nappali erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a termelés folytatódhatott.”

Csempészés

A legkisebb javítás is gondot okozott az NDK-ban. Gyakran csak kenőpénzzel lehetett rövidíteni a várakozási időt az autójavító műhelyekben. A kaotikus alkatrészellátás oda vezetett, hogy az autótulajdonos egyre több különböző alkatrészt „raktározott”. Ezt használták ki a Stasi műhely autószerelői.

A járműflotta karbantartásához rendszeresen ellátta őket új alkatrészekkel Stasi autójavító műhelyeket, ahol az alkalmazottak könnyen hozzáfértek a kurrens alkatrészekhez. A lipcsei szervizben egy bűnbanda, 13 alkalmazott – a felügyelőkkel lepaktálva – rendre autóalkatrészeket lopott, melyet a feketepiacon értékesítettek. A módszerük szerint kiszerelték a jó és új alkatrészeket az autókból, melyeket régire  cseréltek, vagy nem végezték el a javítást de az újat kiíratták.

A biznisz odáig fajult, hogy a tolvajok saját alkatrészraktárakat hoztak létre magánpincékben vagy hétvégi házakban. A csencselés mintegy hat évig zavartalanul működött.

STASI

Egy zseniális bűntényre derült fény az 1980-as években. Thomas B. feladata volt, hogy szerelőként ellenőrizte a szalagról legördülő, kész Trabantokat és szükség esetén megjavítja azokat. Jól végezte a munkát, és népszerű volt kollégái körében. Úgy döntött, hogy ellop egy Trabantot. Egyszeri dolognak indult. A három telephelyen folyó termeléssel működő zwickaui gyárat nehéz volt ellenőrizni. Felragasztott egy „próbarendszámot” az egyik vadonatúj Trabantra. Amikor megérkezett a szállító teherautó, Thomas B. felállt a Trabanttal, felszállt a teherautóra, majd a gyár kijáratáig hajtott. A sorompó kinyílt és  az őrök integetnek neki anélkül, hogy ellenőrizték volna a jármű rendszámát. Thomas elhagyja a gyárterületet. A terv sikerült. Most egy új Trabant tulajdonosa lett. Néhány perc alatt megkapta azt, amire más keletnémet állampolgárok évtizedekig türelmesen vártak. A vadi új Trabantot egy közeli mellékutcában leparkolta, majd visszatért a gyárba, és mintha mi sem történt volna folytatta a munkát. A laza biztonsági intézkedések miatt, a következmények hiánya felbátorította és további 24 autót tulajdonított el.

Trabant lopás

Nem adta el közvetlenül az ellopott Trabantokat, hanem egy távoli műhelyekben „jegelte”. Bűntársakkal eltávolították az alvázszámokat és régi, roncsautók rendszámaival helyettesítették. Az ellopott autókat így legalizálták érvényes forgalmi engedélyekkel.

A járművek értéke körülbelül negyedmillió keletnémet márka lehetett. Figyelembe az ezer márkás átlagbért, komoly vagyonnak számított.

Fényűző életet élt. Egy idő után szomszédai gyanakodni kezdtek. Honnan vette Thomas B. a pénzt a drága luxuscikkekre, miből költekezett? 1988 áprilisában, nyolc évvel az első lopása után fogták el.

A tárgyaláson Karl-Marx-Stadt kerületi bíróságán minden hely megtelt. Thomas B., a szocialista vagyon megkárosításáért kiszabható maximális, tíz éves börtönbüntetést kapott. Az újraegyesítés után ez a büntetés az amnesztiaprogram részeként a felére, öt évre csökkentették. A gyanútlan vásárlóknak vissza kell vinniük Trabantjaikat a gyárba.

Az esetek alapján ismét bebizonyosodott a közhely, miszerint alkalom szüli a tolvajt.

A karikatúrák a mesterséges intelligencia felhasználásával készültek.