A négykarikás márka először 1976-ban mutatott be ilyen hengerszámú motort a második generációs Audi 100-ban. Ezt követték a fejlesztések és a turbófeltöltő, a kipufogógáz-szűrő, a négyszelepes technológia, a ralira szánt motorok és az öthengeres dízelek. Jelenleg az Audi RS 3 2,5 literes TFSI motorja folytatja az öthengeres motorok fél évszázados hagyományát Ingolstadtban. Az Audi öthengeres motorjai kultuszstátuszban vannak, és mélyen gyökereznek a márka DNS-ében. A 2.5 TFSI a mai napig rendkívül hangulatos vezetési élményt nyújt, nem utolsósorban jellegzetes hangjának köszönhetően.

50 év siker a sorozatgyártásban és a motorsportban

A C2-es 100-asban jelent meg az első öthengeres motor, 1976-ban

Az első öthengeres motor 1976-ban jelent meg Audi 100-as második (C2) nemzedékében. Ehhez az akkori négyhengeres motorok nem voltak elegendőek, az Audi mérnökei ezért az 1970-es évek elején soros öt- és hathengeres motorok használatát fontolgatták. Utóbbiakat azonban helyszűke és a kedvezőtlen súlyelosztás miatt elvetették, így maradt a soros öthengeres ötlete, amely az akkor még gyerekcipőben járó „EA 827” motorkoncepción alapult. Ezt a soros négyhengeres benzinmotort a 70-es években a Volkswagen-csoport sok autójában használták, többek között az Audi 80-asban és az Audi 100-asban is.

A C2-est az elődjénél magasabbra kívánták pozícionálni, hogy konkurálni tudjon a BMW és a Mercedes modelljeivel

Az ebből kifejlesztett legelső öthengeres motor 2144 köbcentis lökettérfogatból 136 lóerős teljesítményt hozott ki, ami akkoriban remek fajlagos teljesítményt jelentett. Modern üzemanyag-befecskendező rendszer növelte a hatékonyságot és a teljesítményleadást. Az Audi 100-asból ez volt a leggyorsabb változat, 0-100 km/h-ra 9,5 másodperc alatt gyorsult fel, és elérte a 190 km/h sebességet is. 1977 márciusában kezdődtek az öthengeres Audi 100 5E példányok kiszállításai az ügyfeleknek. 1979 szeptemberétől az öthengeres motor az Audi 200-ban is elérhető volt; 1982 augusztusától pedig a C2 utódjába, a C3-as 100-asba is beépítették.

17,5 másodperc  alatt gyorsult 0-100 km/h-ra az első öthengeres szívódízel Audi

1978-ban mutatta be az Audi az első öthengeres dízelét, egy kétliteres lökettérfogatú, 70 lóerő teljesítményű szívómotort, amely rendkívül takarékosan bánt a gázolajjal, de nem volt a sebesség bajnoka.

Az 1980-as Audi 200 5T volt a márka első luxusautója, a turbós öthengerese 170 lóerőt tudott

Egy évvel később viszont debütált a világ első sorozatgyártású öthengeres turbófeltöltős benzinmotorja, amely az Audi újabb úttörő teljesítménye volt. A kipufogógázzal hajtott feltöltőnek köszönhetően a teljesítmény 170 lóerőre, a nyomaték 265 Nm-re nőtt; nem véletlen, hogy ez a motor hajtotta az új csúcsmodellt, a 200 5T-t. Kézi váltóval az Audi első sportlimuzinja 8,7 másodperc alatt gyorsult fel 0-100 km/h-ra, a végsebessége pedig elérte a 202 km/h-t.

Az eredeti Quattrótól a Sport Quattróig

Az 1980-as Genfi Autószalonon mutatkozott be az öthengeres motorral szerelt Quattro kupé

Az eredeti 1980-as Audi Quattro még nagyobb magasságokba emelkedett. Öthengeres benzinmotorja turbófeltöltővel és töltőlevegő-hűtővel is rendelkezett, amihez jött a személyautók körében világújdonságnak számító állandó összkerékhajtás, így a szélesített sárvédős kupé fejlett technológiai csomagot alkotott mind a versenyzés, mind az utcai közlekedés számára. Az értékesítés kezdetén a 2,2 literes motor már 200 lóerő teljesítményű volt, ami 7,3 másodperces 0-100 km/h-s gyorsuláshoz és 223 km/h-s végsebességhez volt elég.

1989-ben igen modernnek számított a Coupé 2.3i gömbölyű karosszériája

1984-ben egy teljesen új fejlesztés jelent meg. Az Audi volt az első gyártó, amely az öthengeres motort teljesen elektronikus, szabályzott gyújtásrendszerrel és alapfelszereltségként katalizátorral optimalizálta. A 2309 köbcentis motor 136 lóerőt 188 Nm nyomatékot adott le. Ez lett az Audi legszélesebb körben használt öthengerese, mivel a 100 2.3E (C3), a Coupé 2.3E (B3) a 90 2.3 E (B3), a 100 2.3E (C4), és a 80 2.3E (B4) és a Cabriolet 2.3E modellekben is megtalálható volt.

Dominancia a rali-vb-n

Főleg hóban és sárban jelentett hatalmas előnyt az összkerékhajtás

Az Audi Quattro kupé versenyváltozata 1981 januárjában, debütálásakor megnyerte az ausztriai Jänner-ralit, aztán februárban Hannu Mikkola Svédországban már világbajnoki futamot is nyert. Nem csoda, a hóban az összkerékhajtás hatalmas előnynek bizonyult a kétkerék-meghajtásúakhoz képest. Michèle Mouton októberben megnyerte a San Remo-ralit, ez volt az első eset, hogy egy női pilóta győzött abszolútban egy rali-vb versenyen. 1982-ben az Audi megszerezte története első gyártói rali-világbajnoki címét, egy évvel később a finn Hannu Mikkola egyéniben is bajnokságot tudott nyerni egy Quattróval.

Az A2-es Quattro versenyautó az 1983-as Korzika-ralin debütált 360 lóerős öthengeres motorral

Szintén 1983-ban mutatta be az Audi az utcai Sport Quattro modellt, amely 24 centivel rövidebb karosszériával, 32 centivel rövidebb tengelytávval és szélesebb nyomtávval rendelkezett, hogy a rossz, előre koncentrálódó súlyelosztás és a hosszú tengelytáv hátrányait (rossz fordulékonyság, alulkormányzottság) csökkentse. Egy újonnan kifejlesztett, négyszelepes, öthengeres könnyűfém motor hajtotta a rövid Quattrót, már utcai kivitelében is 306 lóerős teljesítménnyel. Ez tette a Sport Quattrót 1983-ban a legerősebb szériaautóvá, amit német gyártó valaha is közúti használatra kínált rendszámosan, garanciával.

A karbon karosszériás Sport Quattro S1 1984-ben debütált a versenypályán, 450 lóerős motorral

Az agresszív megjelenésű Sport Quattro képezte az alapját az új B csoportos raliautónak, a sárga-fehér fényezésű, hatalmas szárnyakkal teleaggatott S1-nek, amelyben a négyszelepes motor már kezdettől fogva 450 lóerőt küldött a négy kerékre felejthetetlen hanghatások kíséretében. Az új versenygépet először az 1984-es WRC-szezon utolsó előtti futamán, az Elefántcsontpart-ralin vetették be. A szezon többi, tizenegy futamán a svéd Stig Blomqvist még a régebbi, nem rövid tengelytávú, 360 lóerő teljesítményű Audi Quattro A2-essel indult (ilyen volt Ferjáncz Attilának is), ami akkor még az egyetlen összkerekes autó volt a mezőnyben. Nem csoda, hogy az autó kimagasló tapadásának köszönhetően megnyerte a pilóták bajnokságát, az Audi pedig visszahódította gyártók világbajnokságát (1983-ben két ponttal maradt alul a német gyártó a Lanciával szemben).

Walter Röhrl az 1985-ös San Remo-ralin a rali Quattro utolsó evolúciójával

1985-ben és 1986-ban a Peugeot és a Lancia csővázas, középmotoros, összkerekes autóival szemben a nagy szárnyas, 480 lóerős Audi Quattro S1 E2-nek már nem volt esélye. Henri Toivonen balesete miatt 1986-ban a rali-vb-n betiltották a B-csoportos autókat, az Audi 23 egyéni világbajnoki futamot nyert meg az 1981-1986-ig terjedő időszakban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!